kétes lelemény

2019.12.06. 15:56

Megúszta pénzbüntetéssel a Telekom rendszerét feltörő hacker

Miután elfogyott a kerete, a fiatalember informatikai ismereteit felhasználva, törvénytelenül akart mobilinternethez jutni.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Preechar Bowonkitwanchai

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

A Szolnoki Törvényszék 2019. december 6-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.

A közleményben felidézik, hogy a fiatalember, amikor 2017 tavaszán a mobilinternete elfogyott, elhatározta, hogy informatikai ismereteit felhasználva, jogosulatlanul megpróbál mobilinternet-szolgáltatást biztosítani magának. Ennek során egy biztonsági résre bukkant, amin keresztül belépett a cég belső szerverére.

Tettét a cég tudomására hozta, és azt kérte, hogy 700-800 ezer forintos havi fizetésért programozóként alkalmazzák. A cég ettől elzárkózott, felhívták a figyelmét arra, hogy amit tett, törvénybe ütközik és felszólították, hogy ne folytassa a tevékenységét.

A hacker ennek ellenére az elkövetkező csaknem három hétben több mint félszázszor lépett be jogosulatlanul a cég szerverére, ahol a saját részére jogosulatlanul felhasználói profilokat hozott létre, és a cég dolgozóinak belépési adatait, felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte.

A büntető törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, az információs rendszer vagy adat megsértését követi el, aki információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve megváltoztat. A törvény ezt a cselekményt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Lényegesen súlyosabb, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés azonban a törvényben előírt büntetés, ha közérdekű üzem ellen követik el azt.

Ez utóbbi, minősített eset miatt emeltek vádat a fiatalemberrel szemben 2018. július 20-án. A Szolnoki Járásbíróság 2019. július 10-én első fokon meghozott ítélete a vádtól eltérően a bűncselekmény alapesetében mondta ki bűnösnek a büntetlen előéletű férfit, és elegendőnek tartotta pénzbüntetés kiszabását. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, amely a most meghozott ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!