Itt a hivatalos app

2021.09.27. 17:56

Könnyen kiderítheti, futtat-e Windows 11-et a számítógépe

Még csak pár nap és októberben (októbertől) érkezik a Windows 11. Már akinek.

Forrás: Shutterstock

Leginkább látványos, Mac és Android „ihlette” dizájnja tette kívánatossá már bejelentésekor a Windows 11-et. Megoszlanak a vélemények, hogy csakugyan alapjaitól átírt, „új” operációs rendszerrel van-e dolgunk, vagy a 11-es a 10-es alapos grafikai ráncfelvarrása csupán.

Annyi bizonyos, hogy az összes kritika ellenére a felhasználók többségének tetszik az új grafikus felület.

Rögvest sokan lelkesen telepítették a Microsoft által kiadott ellenőrző programot, hogy kiderítsék, alkalmas-e az adott PC, laptop a 11-es futtatására. Nekünk például rögtön kiderült, hogy

jól felszerelt, 10. generációs Intel processzort használó, 16 GB memóriával ellátott, 64 bites asztali számítógépünk nem alkalmas a Windows 11 futtatására.

Pfff!

A homályosan rejtélyes szövegezésű microsoftos üzenetből azért némi utánjárással kiderült, hogy esetünkben az átlagos felhasználó által eddig jószerével nem is hallott TPM chipet hiányolja a Microsoft. És azóta is úgy tűnik, a felhasználók jelentős hányadánál ez lesz a gond.

Ilyenkor a számítógép alaplapjáról vagy fizikailag hiányzik a TPM (Trusted Platform Module) nevezetű chip, vagy alkalmanként csak egyszerűen nincs engedélyezve az UEFI-ben, s a megfelelő opciót enabled-re állítva már működni fog.

A szoftveres ellenőrzés viszont nem olyan egyszerű. Ráadásul sokan még az UEFI-ről (BIOS utód) sem hallottak, s az egyik gépben UEFI-jében ilyen, a másikban meg olyan nevet kapott szoftvert kell engedélyezni. Ha nem sikerül megtalálni – csak óvatosan, mert az UEFI-BIOS-ban könnyű elreszelni a számítógépet – akkor legjobb tanácsért a hardver gyártójának a képviseletéhez fordulni. Netán a gombamód szaporodó hazai netes fórumok egyikén megokosodni.

Az első hivatalos szoftverellenőrzőjét a Microsoft hamarosan eltüntette, s rághatták az érdeklődők a körmüket, hogy alkalmas-e a gépük a Windows 11-re való frissítésre. Most újra felbukkant a hivatalos ellenőrző alkalmazás a magyar nyelvű weboldalon: a PC Health Check Alkalmazást ide kattintva lehet letölteni.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!