Dubaji Világkiállítás

2021.11.18. 06:00

Egyedülálló fejlesztést mutatott be egy magyar startup, a Chameleon

A piacon egyedülálló fejlesztéssel, az okosotthont az okostársasházzal és okosvárossal összekapcsoló, felhő alapú alkalmazással mutatkozott be a Dubaji Világkiállításon az okosotthon-rendszer kidolgozásával foglalkozó magyar startup, a Chameleon Smart Home Zrt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Chameleon egyedülálló megoldása hídként köti össze a smart home – smart buliding – smart city hármasát, hiszen a piacon eddig minden szolgáltatás csak külön, több applikációval volt elérhető.

Az újdonságnak számító kezelőfelület iránt a nagy nemzetközi smarthome-gyártók is érdeklődnek – mondta Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home Zrt. vezérigazgatója. A startup fejlesztéseit és a külpiacokon való bemutatkozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta.

A hiánypótló fejlesztés különlegessége, hogy

társasházi megoldásaikkal lehetővé teszik a lakások és a társasház közös tereinek összehangolt működését,

sőt az okosváros nyújtotta lehetőséghez is hozzákapcsolják a felhasználókat egyetlen kezelőfelülettel.

Egyetlen applikációval lehet akár a társasházban üzemelő fodrászhoz időpontot foglalni vagy közös költséget fizetni, de akár a társasház közös felhasználású eszközeit is meg lehet osztani, például egy elektromos autó használatát, vagy lebonyolítani egy biciklikölcsönzést. Az okosotthonban és az okostársasházban egyaránt vezérelhető a víz, az áram, az árnyékolás, a fűtő-hűtő rendszerek. Csőtörés esetén a rendszer – kizárva az emberi tényezőt –, elzárja a központi vezetéket, extrém időjárási körülmény esetén pedig lehúzza a redőnyöket.

Szarvas Péter szerint hatalmas fejlődés előtt áll az okosotthonpiac, ám Magyarország kissé lemaradva követi a nemzetközi trendeket. A Chameleon dedikált célja, hogy hozzásegítse Budapestet és Magyarországot is, hogy felkerüljön a fejlődő smart city-k listájára – mondta, és megjegyezte, hogy az okostársasházi működtetés éppen azt szolgálja, hogy nagy tömegeket érhessen el a technológiai fejlődés.

A ma 90 milliárd dollárra tehető globális okosotthon-piac 2024-re több mint másfélszeresére, 158 milliárd dollár fölé nőhet. Magyarországon a piac 2020-as mérete 700 millió dollár körül volt, ami 2024-re megduplázódhat, 1,4 milliárd dollárra emelkedhet. A penetráció 2020-2024 között csaknem 10 százalékponttal ugorhat meg globálisan és Magyarországon is. 2020-ban világszerte a háztartások 9 százaléka, Magyarországon 4 százaléka élt az okosotthon lehetőségével, ez az arány világszerte 19 százalékra, Magyarországon 14 százalékra nőhet 2024-re.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!