Négy év biztonság

2021.09.11. 06:00

Hosszabb időre nyújt biztonságot a Xiaomi a felhasználóknak

A gyártó három Android rendszerfrissítést és négy évig biztonsági frissítéseket nyújt a Xiaomi 11T sorozathoz.

Forrás: Xiaomi

A Xiaomi bejelentette, hogy a Xiaomi 11T Pro és Xiaomi 11T készülékekből álló Xiaomi 11T sorozat számára három Android rendszerfrissítést, valamint négy éven át biztonsági frissítéseket nyújt. Hasonló lépést tett nem is rég a Samsung, mikor bejelentette, hogy a Galaxy készülékek megjelenésük után legalább négy évig rendszeres biztonsági frissítéseket kapnak.

Ezzel a lépéssel a Xiaomi 11T sorozat tulajdonosai jobb felhasználói élményt és hosszabb ideig tartó kibervédelmet kapnak. Bár a változás egyelőre nem érint más készülékeket, a Xiaomi szerint ez csak az újítás első lépése, amely ezúttal a Xiaomi 11T sorozat felhasználóinak igényeit szolgálja.

„Az okostelefonok hardverének folyamatos fejlesztésével a készülékek élettartama is egyre hosszabb, így a felhasználóknak nem kell olyan gyakran lecserélniük a készülékeiket. Éppen ezért egyre több fogyasztó számára fontos, hogy a legújabb operációs rendszereket és funkciókat is megkapják” – mondta Albert Shan, a Xiaomi International termékfejlesztési és technológiai vezetője.

A Xiaomi jelenleg még vizsgálja annak lehetőségét, hogy a többszörös Android operációs rendszer frissítést és a több évre kiterjesztett biztonsági szolgáltatásokat további Xiaomi készülék számára is elérhetővé tegye.

„A Xiaomi és csapata számára nem egyszerű feladat, hogy minden korábbi okostelefonhoz ezeket a rendszer- és biztonsági frissítéseket biztosítani tudja. Azonban izgalmas kihívás, amit azért is szeretnénk megoldani, hogy eleget tudjunk tenni ügyfeleink elvárásainak. Ezzel egyrészt betartjuk azt az ígéretünket, amit a Xiaomi márka nemzetközi felhasználóinak tettünk, hogy nagyszerű készülékekkel látjuk el őket, másrészt a Xiaomi okostelefonok élettartamának fokozatos növelése olyan előremutató lépés, amely közelebb viszi a Xiaomit fenntarthatósági és környezetvédelmi céljainak teljesüléséhez is” – tette hozzá Albert Shan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!