Hallgassa élőben!

kamarakoncert

3 éve
A VIII. Tavaszi Fesztivál második hetében a váradi filharmónia két szimfonikus és egy kamarakoncerttel várja a komolyzene kedvelőket. Tegnap a fesztivál utolsó koncertjeinek fellépői mutatkoztak be.
4 éve
Komolyzenei hangversenyre várják a szimfonikus zene kedvelőit vasárnap, október elsején 17 órától, a Nufărul-végállomásnál lévő Szentháromság görög-katolikus templomban.
4 éve
Hétfő este a Partiumi Magyar Művelődési Céh együttműködve a Kolozsvári Kamarazenei Műhely Egyesülettel kamarakoncertet szervezett a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
7 éve
László József klarinétművész és Wolfgang Kraus orgonaművész koncertjét hallgathatták meg az érdeklődők szombat este a nagyváradi római katolikus bazilikában.
8 éve
Nagyvárad - A barokk zene rejtelmeibe nyújtanak betekintést Petr Zejfart és Michele Barchi olasz művészek az következő napokban. A tanfolyam különleges koncerttel zárul, a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében.
8 éve
A Nagyváradi Állami Filharmónia immár harmadik alkalommal rendezi meg a Tavaszi Fesztivált, amelynek nyitókoncertjére március 19-én került sor.
9 éve
A Nagyvárad-velencei művelődési házban rendeztek hangversenyt vasárnap déután Thurzó Sándor József brácsaművész szervezésében.
9 éve
Kedd este a Nagyváradi Állami Filharmónia hangversenytermében lépett fel az intézmény most létesült kamarazenekara. Koncertmestere Costin Éva volt, közreműködtek: Kozsa Ágnes, Szabó Barna hegedűn és Garai Zsolt csembalón.
12 éve

Május 10-én este 18 órai kezdettel a
Nagyvárad-rogériuszi református
templomban kamarazene-hangverseny lesz a VIII. Brazil
Komolyzenei Fesztivál koncertosorozat
keretében. Fellép Gáti Sándor
obaművész és a Pichl Wenzel Trió
(Costin Szabó Éva, Thurzó
Sándor József, Bozsódi Beáta).

1


Novemberben adják át a katari világbajnokság két újabb stadionját
Az Arab Kupán avatják fel az új stadionokat – jelentették be a rendezők.
És akkor beszól a fogkefe, hogy nem jól mos fogat
Személyre szóló üzenetben, képekben részletezi az új elektromos fogkefe, ha rosszul csinálunk valamit.
Magasabb fokozatba kapcsol a magyar-horvát infrastruktúra-fejlesztés (videó)
A határ menti együttműködés dinamikusabbá tétele elősegíti a gazdaság gyors újraindítását – mondta Szijjártó Péter.
Dióverő Nagyvásár zajlott Érmihályfalván
Az idei Dióverő Nagyvásár rendezvénysorozat az egykori vásárok hangulatának megőrzése mellett az Európai Unióval kapcsolatos témák köré csoportosult szeptember 23–26. között Érmihályfalván.
Alkotmányos konfliktus van a parlament és a kormány között