Japán

8 éve
Tőkés László európai parlamenti képviselő 2012. április 28.–május 6. között Japánban tesz látogatást. Útját a masikói Wagner Nándor Alapítvány és a budapesti Academia Humana Alapítvány szervezte.
8 éve
Bihar megye - Japán befektetők jártak a napokban Székelyhídon, és biomassza hasznosítású üzen létrehozásáról tárgyaltak. Ismertették álláspontjukat, a döntés az önkormányzat kezében van.
11 éve

A jetit szeretné megtalálni a nepáli hegyekben egy japán kutatócsoport, amelynek célja, hogy egy infravörös fényképezőgép segítségével megörökítsék a legendás lényt - jelentette be pénteken az expedíció szóvivője, Nobuko Kojama.

12 éve

Szatmár megye - Kedden is fehér karszalagot viseltek azon pedagógusok, akik ezen megmozdulásukkal szeretnének hangotadni elégedetlenségünek a meg nem kapott ajándékjegyekkel kapcsolatban.

Andrew Lloyd Webber is utálta az új Macskák-filmet
A zeneszerző szerint megbosszulta magát, hogy a rendező senkivel nem akart együtt dolgozni az eredeti előadás alkotói közül.
Conte bepöccent, ő három évre tervez
Az olasz kőkeményen harcol továbbra is a sikerekért.
Éjjel félóránként hangosbemondón üvöltik az embereknek, hogy csend legyen
Furcsa módon próbál a nagyváros vezetése harcolni az éjszakai rendbontás és hangoskodás ellen.
Átlagosan 40 százalékkal gyengébb a búzatermés tavalyhoz képest
Idén a szárazság miatt 2,9 tonnára tehető a búza hektáronkénti termésátlaga, ami 40 százalékos csökkenést jelent 2019-hez képest – nyilatkozta a mezőgazdasági miniszter.
Koronavírussal kapcsolatos kutatási adatokat loptak kínai hackerek
Évtizednyi bűnözéssel vádolják mindkettőjüket: elfogatási parancsot adtak ki ellenük.