Hallgassa élőben!

carmina burana

2 éve
Sajtótájékoztatón ismertették szerda délelőtt a Nagyváradi Állami Filharmónia mai évadnyitó hangversenyének meghívottait és műsorát.
4 éve
Péntek este a Szigligeti Színház nagytermében különleges produkcióra került sor. Ezúttal a balett hódította meg a közönséget, a Carmina Burana című előadást mutatták be.
6 éve
A Győri Balett Generációk összefoglaló címen mutatta be a Bolero és a Carmina Burana zeneművekre koreografált előadását csütörtökön este a Nagyváradi Színházban az I. Infinite Dance Festival keretében.
9 éve
Két megközelítésben is láthattuk Váradon rövid idő alatt a Carmina Buranát. Ezúttal – meglepő módon – a klasszikus jött be, és az újszerűséget kínáló volt a gyengébb.
9 éve
Nagyváradon vendégszerepel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Carl Orff CARMINA BURANA című művének táncszínházi előadásával, mely a Liviu Rebreanu Társulat és a Tompa Miklós Társulat koprodukciója.
9 éve
A Nagyváradi Állami Filharmónia évadnyitó vokál-szimfonikus hangversenyére szeptember 20-án 19 órától kerül sor. Műsoron Carl Orff Carmina burana című műve lesz.
1
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készíts szaloncukrot házilag!


Női kézilabda-vb: a csehek legyőzésével középdöntős a magyar válogatott
A mezőny legeredményesebb játékosa 13 lövésből 11 góllal Klujber Katrin volt.
Legálissá tennék az összes személyes célra tartott kábítószert Torontóban
Az intézkedéssel a drogtúladagolásban elhunytak számát szeretnék csökkenteni.
Orbán Viktor: adni jó!
A kormányfő több fényképet is megosztott a Facebook-oldalán, az Adventi készülődés című albumában.
Majd' 15 centis farkasnyomot találtak a friss hóban a Börzsönyben
A hírről az Ipoly Erdő Zrt. számolt be Facebook-oldalán, egy fotót is mellékeltek hozzá.
Több mint 112 ezer határsértőt fogtak el eddig Magyarországon
A határsértések jellemzően csoportosak és erőszakosak, és a téli időszak ellenére sem csökken az érkezők száma – mondta Bakondi György.