ASCO

2 éve
Csütörtök este a nagyváradi városháza nagytermében szervezte meg a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) a VI. Önkéntesek Gáláját, amelyen átadták a Legjobb Önkéntesnek járó elismeréseket: 13 szervezet önkénteseit díjazták.
2 éve
Tavalyi tevékenységeikről, változásokról, idei célkitűzésekről szólt az a csütörtöki sajtótájékoztató, melyet Arina Moş, az ASCO igazgatója, valamint Florin Birta alpolgármester tartott.
2 éve
A csonka családok témakörében zajlott szimpózium tegnap, a Gyermekért és Családért Egyesület szervezésében. A szimpózium második felében főleg a családsegítés különböző módozatairól esett szó. Előadások hangzottak el, melyek mindegyikét hozzászólások, kérdések követték.
2 éve
Mióta beköszöntött a hideg, egyre többen igénylik a nagyváradi hajléktalan szálló szolgáltatásait. A szálló éjjelre nyújt menedéket, de lehet, hogy a legnagyobb hidegben nappal is nyitva lesz.
2 éve
Hétfőtől át lehet venni a fűtési segély megítéléséhez szükséges kérvényeket, adja hírül a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO). Kevés változás van tavalyhoz képest.
3 éve
Június 6–30. között lehet beiratkozni a nagyváradi bölcsődékbe a 2017–2018-as tanévre, jelentette be a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala. Még összesen 225 szabad hely van, 13 bölcsődében.
3 éve
Folytatódik az Ebéd keréken akció, melynek során a nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) munkatársai autóval járják a várost és meleg ebédet osztanak a hajléktalanoknak.
3 éve
Az Ebéd kerekeken elnevezésű akció keretében csütörtök délben meleg ételt osztottak a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) munkatársai az állatkert és a mellette levő szálloda közti parkolóban.
3 éve
Már csak decemberre kérvényezhető a fűtési támogatás, tudtuk meg az ASCO munkatársától. Kérvényeket az intézmény székhelyén fogadnak el. Az igénylők száma nagyjából annyi, mint tavaly.
4 éve
A Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) tudatja, hogy végére értek a hátrányos helyzetűeknek a POAD 2015-2016 programon belül szétosztandó élelmiszer tartalékaiknak.
Szalai ügynöke: Ádám nem keres új klubot, a Mainz része
Szalai elküldése miatt a csapattársak szerdán megtagadták az edzést.
Tortát kapott Golo, a Budapesti Állatkert negyvenéves gorillája
A stuttgarti születésű állat 1989 óta él a magyar főváros állatkertjében.
Közösségi médiából tájékozódik? Könnyebben hiszi el a vírustévhiteket
Akik közösségi portálokról tájékozódnak, nagyobb valószínűséggel hiszik el az új koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.
A mozgóurna használatának szabályai: nem szabad a választópolgár lakásába bemenni
Kerülendő a torlódás a szavazókörzeteknél
A vasárnapi helyhatósági választásokon szavazásra jelentkező választópolgároknak a COVID-19-járvány indokolta több óvintézkedést kell betartaniuk.