Bulvár-celeb

2021.05.05. 12:03

Nyílt utcán ütötték meg a terhes kismamát – rögtön összeesett

A nőt hátulról támadták meg, egyből térdre rogyott.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy kismamát támadtak meg Győrben, a Liezen-Mayer utcában május 3-án délelőtt. A terhes nő a rendőröknek elmondta, hogy egy ütést érzett a tarkóján, amitől térdre esett. Amikor körülnézett, egy sötét ruhás, maszkos férfit látott a közelében, akit kérdőre vont, hogy miért bántotta, azonban a támadó válasz nélkül sarkon fordult és elindult az Erzsébet-liget irányába – írja a Ripost.

Egy járókelő figyelt fel az asszony kiabálására, aki odalépett hozzá, hogy segítsen neki. Ezt látva a feltételezett elkövető visszafordult, majd megszaporázta a lépteit és futva elhagyta a helyszínt. A kismama személyleírása alapján a győri járőrök beazonosították, és rövid időn belül a Bajcsy-Zsilinszky utcában elfogták a verekedőt. A nyomozók a lakcím nélküli, 25 éves I. Józsefet őrizetbe vették, gyanúsítottként hallgatták ki. Elismerte a tettét, azonban nem tudott érdemi választ adni arra, hogy miért bántotta a számára ismeretlen nőt – írja a lap.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!