Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

A tudósok megtalálták: ezen a génen múlik, kinél mennyire lesz súlyos a koronavírus

A természetes ölősejtek egy receptorának hiánya összefügg a Covid–19 súlyos lefolyásával – állapította meg a Bécsi Orvostudományi Egyetem tanulmánya.

Az egyes pácienseknél a betegség lefolyását és súlyosságát nagyban befolyásolja az emberi immunrendszer és a SARS-CoV-2, vagyis az új típusú koronavírus közötti interakció.

A fertőzés korai szakaszában a vírus szaporodása elleni harc fontos lépése az úgynevezett természetes ölősejtek (NK-sejtek) immunválasza.

Ezeknek a sejteknek a felületén különleges aktiváló receptorok helyezkednek el, köztük az NKG2C receptor, amely a fertőzött sejttel a speciális felszíni struktúrái egyikének (HLA-E) a segítségével kommunikál.

Ennek a kommunikációnak az eredménye, hogy a vírusfertőzött sejt elpusztul.

A népesség mintegy négy százalékánál azonban egy génváltozat miatt hiányzik az NKG2C aktiváló receptor, 30 százalékánál pedig csak részben áll rendelkezésre.

A Bécsi Orvostudományi Egyetem virológiai központjának kutatócsoportja Elisabeth Puchhammer-Stöckl vezetésével kimutatta, hogy a legnagyobb eséllyel azoknál alakul ki súlyos Covid–19, akiknél hiányzik az NKG2C receptor, vagy csak részben áll rendelkezésre.

A Genetics in Medicine című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a szerzők kimutatták, hogy akiket a Covid–19 miatt kórházban kellett kezelni, azoknál szignifikánsan nagyobb volt a valószínűsége annak a génváltozatnak, amely a receptorhiányt okozza, mint akiknél a betegség enyhébb lefolyású volt.

„Az intenzív osztályokon kezelt betegek esetében, nemtől és életkortól függetlenül, különösen jellemző volt a receptor hiánya. A fertőzött sejt HLA-E szerkezetének genetikai változatai szintén mutattak összefüggést a betegség súlyosságával, noha kisebb mértékben” – magyarázta Puchhammer-Stöckl.

Borítókép: illusztráció



Végrehajtotta az első tesztrepülését egy pilóta nélküli vadászgép
A Boeing tesztpilóta felügyelete alatt repült, aki a földi irányítóközpontból vezérelte a gépet.
Oneşti-i kettős gyilkosság: Előzetes letartóztatásba helyeznék az agresszor feleségét
Előzetes letartóztatásba helyeznék annak a férfinak a feleségét, aki hétfő este túszul ejtett, majd meggyilkolt két munkást Oneşti-en – nyilatkozta kedden az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) bűnügyi nyomozó részlegének (DIC) helyettes vezetője.
Két Bihar megyei település a vörös forgatókönyv alatt
A legutóbbi tájékoztatás óta 3950 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte több mint 33 ezer koronavírustesztet végeztek – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Bihar megyében 74 új esetet vettek nyilvántartásba a GCS 13 órás adatai szerint.
Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe
Az Afrikából érkezett gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült.
Federer a miami tornát is kihagyja
A svájci klasszis a felépülésre koncentrál.