Hallgassa élőben!
Fotó: MTI / Kallos Bea

Árpa Attila megrázó vallomása: csak most árulta el, miért lett vége a házasságának

Árpa Attila válása után mesélt az okokról, miért nincs már együtt Tomán Szabinával.

Öt évvel válása után mesélt annak okáról Árpa Attila. A magyar tévés 2005 és 2016 között élt boldog házasságban Tomán Szabinával, egy kislányuk is született. Árpa most a Blikknek mesélt arról, miért döntöttek feleségével a lezárás mellett, a cikket a Ripost szemlézte.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy már nincs igazán mit mondanunk egymásnak. Kiszerettünk egymásból, igazából csak ennyi történt. Mind a ketten vagyunk annyira romantikusak és érzelmi emberek, hogy úgy gondoltuk, nem fogunk belefásulni egy olyan párosba, ahol szerelem már nincs, de ott a gyerek, meg a közös ház, és rutinból, megszokásból és kényelemből együtt maradunk

– mondta Árpa Attila.

Árpa cáfolta, hogy lett volna harmadik fél a kapcsolatukban: Nem az történt, hogy valaki valakit megcsalt, de nem véletlen, hogy a válásunk több mint három évig tartott. Nem azért, mert bonyolult volt, hanem mert nem siettünk sehova.

Tomán Szabina
Fotó: Sulyok László / Ripost

Árpa némi humorral reagált arra, miért örül annak, hogy exe sikeres üzletasszony lett az évek során.

Minél jobban megy az üzlete, nekem annál kevesebb gyerektartást kell fizetnem – nevetett fel Árpa Attila, majd komolyra fordította a szót.

Ő ezt az egész karriert még mellettem kezdte el, szerintem lélekben támogattam is az elején, nem akarom azt mondani, hogy másban is, mert akkor megsértődik, ő nagyon büszke arra, hogy egyedül csinálta, és ez így is van – tette hozzá.

Borítókép: Árpa Attila és Vicei Zsolt 2011-ben, Sas Tamás SOS Love című romantikus filmjének forgatásán a Hajógyári-szigeten



Pápaként, Rómában kíván meghalni – az egészségéről nyilatkozott az egyházfő
Ferenc pápa egészségéről szóló interjút közölt a Vatikán a pápa iraki útja előtt.
Csak forgolódsz, ha ismeretlen helyen kell aludnod? Ez az oka!
Eseménydús, izgalmas meccsen döntetlen született az örökrangadón
Minden sorozatot figyelembe véve ez volt a két csapat történetének 270. egymás elleni összecsapása.
Hátborzongató dolog látható Csernobilban: a Google Maps előtt nincsenek titkok
Csernobil az atomkatasztrófa óta egyszellemváros, de a technika segítségével most is sétálhatunk benne. Ám, amit egy fiatal talált Google Maps-es túrája során, arra nem volt felkészülve.
Gyász – Elhunyt a Kossuth-díjas színésznő
92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja.