Hallgassa élőben!
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

„Tudtam már egy ideje, hogy nem akart élni” – Pásztor Erzsi megrendülten emlékezett Csűrös Karolára

Munkatársak és barátnők voltak a Szomszédok évtizede alatt, majd utána is, rendszeresen találkoztak, hívták egymást. Pásztor Erzsi szerint barátnője férje, Horváth Ádám halála óta már csak árnyéka volt önmagának.

„Én most voltam nála, november 6-án, a születésnapján köszöntöttem, Tóth Enikővel mentünk el hozzá. Nem volt jó állapotban, sajnos… Tudtam már egy ideje, hogy nem akart élni, amióta ágynak esett. Erről persze nem nyilatkoztam senkinek, mert olvasott újságokat, és nem akartam, hogy ez visszakerüljön hozzá. Az igazság, hogy amióta Ádám (Horváth Ádám, a Szomszédok írója, rendezője – a szerk.) meghalt, lefeküdt, és azóta nem kelt föl. Nem érdekelte semmi.

Nagyon rossz érzéssel jöttem el, éreztem rajta, hogy keresi a szavakat„ – mesélte az Origo megkeresésére.

„Néha jó kedve volt, amikor bohóckodtam neki, megnevettettem, de telefonon is sokat beszélgettünk. Önmagát bezárta, ezzel betegséggel élt együtt, a depresszióval, amit talán nem is akart legyőzni. A lába is fájt, járt hozzá gyógytornász… Őszintén szólva, nem lelkesedett semmiért. Neki az Ádám volt az élete. Volt olyan időszak, amikor külön voltak, de visszafogadta, és utána is rajongva imádta Ádámot”

– mesélte a színésznő.

Őt Pásztorkának szólította Csűrös Karola, őt pedig Karcsinak becézték többen. A Madách Színház is így búcsúzott tőle.

Úgy tudja, hogy nem voltak fájdalmai: „Szépen, csendben ment el, elaludt. Szerető emberek vették körül, az unokahúga is segített sokat. A kedvében jártuk, szerettük őt, szeretetreméltó ember volt… De menyire szomorú ez, hogy én vagyok a legöregebb,és mindig csak csak búcsúzom…„

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ropogtatnivalók, melyeket szétkapkod a család
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Hagyományos kókuszkocka


Áder János: mindenkinek el kell gondolkodnia azon, fenntarthatóak-e a fogyasztási szokásai
A „dobd el” kultúra ellen szólalt fel az államfő.
Toplistás bűnözőt fogtak el Kaposváron (videó)
Súlyos testi sértés és lopás miatt kell felelnie.
Ismét eltűnt a 14 éves kiskorú fiú
Alapos a gyanú, hogy az omikron variánssal fertőződött két, Dél-Afrikából érkezett személy
 'Alapos a gyanú' arra, hogy a koronavírus omikron variánsával fertőződött meg két személy a Dél-Afrikából hazahozott román állampolgárok közül – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Madárinfluenza miatt felszámoltak egy tenyészpulyka-állományt Békés megyében
A vírus H5N1 altípusát kedden azonosították a kondorosi telepen.