Minitalálkozó

2021.07.20. 15:00

Partiumi néptánctalálkozót szerveztek Micskén

Ismét megszervezték az idén a Partiumi Néptánctalálkozót, a járványügyi szabályokat betartva. Tizenkilencedik alkalommal szólalt meg a népi dallam, színesedtek a népviseletek a Hegyközön, Micskén. A találkozó időpontja, mint mindig, június végén volt, Péter-Pálkor, Sarlós-Boldogasszony ünnepén.

Ciucur Losonczi Antonius

A vírushelyzetre való tekintettel az idén a régiók képviselete jellemezte a minitalálkozót. Így fellépett a Százszorszép Néptánccsoport Biharország déli nagyköveteként, Köröstárkányból, az északi régiót a házigazda Görböc Néptáncegyüttes képviselte, a „szomszédokat” pedig a keleten fekvő Berettyószéplakról a Bodzavirág Néptánccsoport, mely Szilágyság felé nyitja a határt.

A találkozón Hodgyai Edit iskolaigazgató, a rendezvény koordinátora köszöntötte a meghívott vendégeket, a megjelent csoportokat és azok közönségét. Örömét fejezte ki, hogy újra teret kaphat a hagyományőrzés rendezvénye, habár még mindig várat magára a néptánctalálkozók sokszínűsége, számossága. „Öröm látni, hogy az utóbbi idők zárt körülményeiből kilépve ragyogó szemű fiatalok, gyerekek üdvözölik egymást, megállva egy tartalmas beszélgetésre, hiszen régóta váratott már magára egy ilyen hagyományőrző alkalom” – fogalmazott.

A néptáncgála a Görböc Néptáncegyüttes makfalvi táncával kezdődött, ízelítőt hozva Maros székelyszék világából. Őket a köröstárkányi Százszorszép Néptánccsoport követte, saját autentikus néptáncából nyújtva maradandó élményt.

Az összejövetel hagyományos programja a tánc az összetartozás jegyében. Ilyenkor a csoportok közös koreográfiában, avagy szabadon szárnyalva illeszkednek a magyar tánckincs ütemeibe – ez idén több tájegység anyagában is összeforrt. Az idei program többször is sort kerített erre, mind a dunafalvi leánykörtánc, mind a tyúkodi táncok keretén belül.

A továbbiakban a szatmári néptáncanyagban lehetett gyönyörködni a Százszorszép és a Görböc Néptánccsoport előadásában, míg végül a gálaműsort a házigazdák által életre keltett palatkai dialektus zárta.

A lekváros fánkevés az idén sem maradhatott el. Ifjak és gyerekek kóstoltak bele a Torz család által készített felfüggesztett, ínycsiklandozó házi süteményekbe. Az izgalmas verseny győztese Köröstárkányról Fenesi János néptáncos lett, őt üdvözölte tehát a verseny vezetője, Erdei Sándor tanár.

A görböcös szülők készítették a szeretetvendégséget, Lakatos Mária vállalta a felelős főszakács-funkciót, hozva a messze híres, micskei, finom ízeket.

A találkozót táncház zárta, mezőségi, kalotaszegi táncokkal, majd Erdei Csongor hegedűn kísérte a közös éneklést, amelybe már a szülők is aktívan bekapcsolódtak.

A tartalmas Partiumi Néptánctalálkozó remélhetőleg kapunyitogatója a hagyományőrző rendezvények és tevékenységek újraindulásának. A találkozó támogatója idén a Communitas Alapítvány, illetve a Görböc Néptáncegyüttes szülői közössége volt – tudtuk meg Hodgyai Edittől.

Fotók: Hodgyai Edit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!