Mi köze van a germán Ostara istennőnek a mi húsvéti ünnepünkhöz?

Pikó Stefánia

– Kezdjük azzal, hogy mit is jelent a húsvét fogalma?

– Ez egy összetett szó a magyar nyelvben, a „húst vesz magához” lenne a jelentés, vagyis húst ehet, mivel előtte van a negyven napig tartó böjt, ami a hústól való tartózkodás idejét takarja. Nagyon jól látszik az ember és a természet együttműködése, illetve az egészséges életmódra való berendezkedés. A régi emberek pontosan tudták, hogy mivel a téli hónapokban nagyon sok zsíros ételt esznek, utána a szervezetnek szüksége van arra, hogy megvonja magától ezeket. A böjtnek kettős funkciója van: ez egy diéta, ami a test megtisztulásával kapcsolatos, de a lélek megtisztulást is jelenti, az akarat fejlesztésével van összefüggésben, hiszen ki kell bírni ezt az időszakot.

A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, mert a feltámadás által bele van kódolva a lehetetlen lehetővé válása. Magát a keresztény ünnepet a harmadik századtól ünnepeljük, vagy legalábbis erről vannak adataink, és nagyon szépen épülnek egymásra benne a kereszténység és a kereszténység előtti elemek vagy szokások.

– Valóban egy pogány eredetű ünnepről van szó?

– Minden ünnepnek valahol az alapja egy kereszténység előtti ünnep. Amikor jön egy új ideológia, hitrendszer, csak úgy tud megmaradni, hogy ha valamelyest ráépül az előtte levő szokásrendszerre.

Az ember egy hiedelemhordozó közeg, tehát szüksége van folyamatosan arra, hogy valamiben higgyen, és minden emberi tevékenység hármas funkciójú. Van egy gyakorlati funkciója, tehát jó valamire, és ez elsősorban az életben maradással kapcsolatos, van egy esztétikai funkciója, illeszkedik a közösségi ízlésbe, és ami nagyon fontos, a mágikus funkció, vagyis kapcsolódnia kell valamilyen hithez, hiedelemhez. Itt is ezt látjuk, hogy megvannak azok a bizonyos kereszténység előtti elemek, egy részükre ráépül a keresztény tudás, más részük viszont átmentődik, ezeket pedig inkább a népszokások körébe fogjuk sorolni.

Vegyük példának a húsvét vasárnapot és hétfőt. A vasárnap sokkal inkább egy egyházi ünnepnap, míg a hétfő sokkal inkább világi, pogány elemekkel telített nap, ez a kettő pedig nagyon szépen kapcsolódik egymáshoz.

Volt például Székelyföldön egy olyan szokás, hogy a legények és a fiatal házasok, miután megkerülték a húsvéti, vasárnapi mise után a templomot, végigmentek az utcán, és kimentek a határba énekelve, imádkozva. Míg az ima, a vallásos ének a keresztény kultúrához kapcsolódik, de a szokás, hogy megkerülik a határt, az a bő termés reményében történik, és ez még a kereszténység előtti hiedelmekhez kapcsolódik. A körüljárt terület a tavaszi védelem érdekében jön létre, hogy megszabadítsa a földet, a termést a gonosztól, a fagytól. A szentelmények maradékát, a megszentelt kenyér morzsáját, vagy a megszentelt tojás héját megőrizték, főleg a paraszti kultúrában, és később, kereszt alakjában, kiöntötték a földre. Ennek termékenység-varázsló erőt tulajdonítottak, és védelmező funkciót is. A húsvéti sonka csontjait a gyümölcsfákra tették ki azért, hogy ne verje meg a fagy.

A hétfő lesz a világi, kereszténység előtti elemeket tömörítő nap, itt elsősorban a locsolásra kell gondolni, amelyik egy termékenység-varázslat, hiszen alapelem itt a víz, az pedig maga az élet szimbóluma, emellett a férfi locsolja a nőt, ez a megtermékenyítés jelét hordozza.

– Miért a nyuszi hozza a tojást?

– Itt a pogánykori germán istennőre történik utalás. Ostara tavaszkeltő úrnő volt, gyakran ábrázolják őt kis nyulakkal, galambokkal. Egészen biztosan láttunk már olyan húsvéti üdvözlőlapot, amelyiken egy tavasztündér látható, virágokkal a hajában, feje fölött madarak röpdösnek, a lábainál pedig kicsi báránykák és kicsi nyuszik találhatóak színes, piros tojásokkal. Itt tipikusan Ostara jelenik meg, itt kapcsolódik össze a keresztény és pogány elem. Valahogy átemelődött az, hogy a nyuszi hozza a pirostojást, amely szokást sokkal inkább a gyermekes családok, a polgári réteg veszi át. Itt látható leginkább a már említett hiedelemkeveredés: az újjászületés ünnepe, ami nagyon erős párhuzamot mutat a természet működésével, ennek újjáéledésével.

– Miért épp a sonka, a tojás, a bárány a tipikus húsvéti étel?

– A régi ember harmóniában él a természettel, azt eszi, amit a természet éppen nyújt, tehát azt eszik, ami van. A nagyböjt után marad még egy kicsi a télen megfüstölt sonkából. Tojást azért eszünk, mert ez az az időszak, amikor a tyúkok ismét elkezdenek tojni, hiszen a téli időszakban kevesebbet tojnak. A mi kultúrkörünkben azért a bárány, mert ez az első olyan állat kicsinye, amely tavasszal már vágható. A húsa ráadásul nagyon egészséges, főleg a férfiak számára nagyon hatékony, egyrészt szexuális erőt biztosít számukra, másrészt pedig a munkaerőt is biztosítja, hiszen ezek a férfiak kint dolgoznak a földeken. Ahogy a természeti táj, a természeti adottságok változnak, úgy változnak az étkek is.

– Kell-e attól tartani, hogy eltűnnek a népszokások?

– Alapvető tétel a néprajzban, antropológiában, hogy a világban semmi nem tűnik el, csak átalakul, az átalakulás pedig egy természetes folyamat. Ahol nincs változás, ott halál van. Azt kell tudni, hogy pont amiatt, hogy a szokások és hagyományok ezt a hármas funkciót töltik be, az fog kiesni, amelyik a gyakorlati funkciót már nem tudja betölteni, de helyette jön valami más. Vannak szokások, amelyek átalakulnak, de nagyrészt maga a tartalom megmarad, lásd a locsolkodást parfümmel a veder víz helyett.

Én nem félteném a közösségeket attól, hogy ezek a szokások eltűnnének. Csak az fog eltűnni, amire a közösségnek valójában nincs szüksége, de helyette kialakulnak újabbak, illetve adaptálódnak a régi elemek. Inkább annak örülnék, és arra figyelnék, hogy hogyan alakulnak át ezek a szokások.

Borítóképünkön: Ostara istennő ábrázolása