Rekordot döntöttek

2020.03.12. 10:20

XVII. Sebes-Körös menti borverseny Élesden

Homonnai Gábor

Március első hétvégéje már 17 éve az élesdi borverseny időpontját jelenti a Bihar megyei borászok számára. Az idei versenyre 122 bort neveztek be, megdöntve ezzel az eddigi rekordot (2018-ban 121 bort jegyeztek). A versenyt az Élesdi Polgármesteri Hivatal, a Poynár Miklós Borbarátok Köre és a Castrum Egyesület közösen rendezte, házigazdája az Élesdi Református Egyházközség volt. Helyszínéül a Bocskai Kulturális és Szórványközpont Makai-nagyterme szolgált, amely kitűnő feltételeket biztosított a borok vetélkedőjének megrendezéséhez.

A hattagú zsűri délután 3 óra körül kezdte el a borok kóstolását, két bírálóbizottságra osztva. Az első bírálóbizottság elnöke, egyben a zsűri elnöke dr. Popa Dorin volt, további tagjai: Szoboszlai Hilda és Fenesi Győző Péter. A második bírálóbizottság elnöke Csávossy György, további tagjai: Szoboszlai Csaba és Kiss Zoltán. A borok elbírálásának sorrendje: fehér, rozé, vörös és aromás borok.

A 122 benevezett borból 119 lett érmes, az alábbi megosztásban: 58 arany, 33 ezüst és 13 bronz. Az 58 aranyérmes borból 17 ért el 19 pontot, ami a verseny magas színvonalát bizonyítja. Helyszűke miatt csak az első 10 aranyérmes bor adatait ismertetjük: 1. Chardonnay 2018, 19,53, Nagyarany (Szentmiklósi Levente, Albis); 2. Szürkebarát, 19,38 (Pusztai Sándor, Élesd); 3. Ottonel muskotály, 19,37 (Papp Zoltán, Hegyközkovácsi); 4. Szamorodni, 19,27 (Kajántó Pál, Élesd); 5. Chardonnay, 19,23 (Pusztai Sándor, Élesd); 6. Cabernet sauvignon rose, 19,20 (Magda Sebastian, Keményfok); 7. Cabernet sauvignon – habzó bor, 19,20 (Pusztai Sándor, Élesd); 8. Chardonnay 2018, 19,13 (Horváth Zsolt, Élesd); 9. Portói édes, 19,10 (Pusztai Sándor, Élesd); 10. Szürkebarát, 19,17 (Iványi Gyula, Hegyköztóttelek).

Mire a zsűri a kora esti órákra végzett az értékeléssel, megérkeztek Krasznáról a háromtagú Start együttes tagjai, akik a továbbiakban kitűnő hangulatot biztosítottak. Amíg a szervezők az oklevelek kitöltésén dolgoztak, addig Popa Dorin zsűrielnök értékelte az italokat, egyenrangúnak ítélve meg azokat más versenyek boraival. Kiemelte az élesdi borászok innovatív tevékenységét, hiszen az elmúlt évek folyamán itt próbálkoztak az elsők között (megyei szinten) jó minőségű rozé és habzó borok készítésével. Ezt a hagyományt folytatva az idén egy portói jellegű bor került a zsűri asztalára, mondotta Popa Dorin. Ezek után Biró Rozália RMDSZ-es parlamenti képviselő köszöntötte a rendezvényen megjelenteket, gratulálva a gazdáknak, értékelve áldozatos munkájukat. Ezután a serlegek átadásával hozzájárult a díjkiosztás első részének ünnepélyesebbé tételéhez. Közben megérkezett Todoca Ioan, Élesd város polgármestere is, aki köszöntötte a rendezvény résztvevőit, megemlítve, hogy a jövőben a polgármesteri hivatal is támogatni fogja az élesdi Sebes-Körös menti borversenyt, majd részt vett a díjkiosztás további lebonyolításában.

Díjkiosztás

Kajántó Pál átadja Pusztai Sándornak az élesdi Sólyomkő Egyesület vándordíját

Az érmes borok oklevéllel és egy serleggel lettek díjazva. A verseny legjobb borának gazdája az albisi Szentmiklósi Levente, aki az Európai Borlovagrend Érmelléki Legátusának különdíjában részesült. Az élesdi Pusztai Sándor hasonló díjban részesült, mint a legjobb eredményt elért borlovag. A Partiumi Vidékfejlesztésért és Mezőgazdaságáért Egyesület is díjazott. Oklevelüket és emlékplakettjüket a következő Sebes-Körös menti szőlősgazdák kapták: Lakatos Kálmán (Fugyivásárhely), Horváth Zsolt (Mezőtelegd), Domján Botond (Pusztaújlak) és Kálmán Lajos (Élesd).

 

A zsűri tagjai a szervezőkkel a XVII. Sebes-Körös menti borversenyen

Érdekes és értékelt kezdeményezésnek bizonyult az Élesd környéki Sólyomkő Szőlészeti és Gyümölcsészeti Egyesület által alapított vándorserleg, amelyet a verseny legjobb élesdi borászának ítélnek oda egy évre. A tetszetős, szépen kidolgozott serlegen szőlészeti és borászati tevékenységet ábrázoló metszetek vannak, a talapzaton lévő lapokra pedig felkerültek 2009-től napjainkig a serleget kiérdemlő élesdi borászok nevei.

Az élesdi borverseny szervezői mindent elkövettek, hogy az idei borverseny is az elmúlt évekhez hasonlóan sikeres legyen. Közöttük meg kell említeni elsősorban a főszervező Kajántó Pált és családját, a Török családot, Pusztai Sándort, illetve Székely Dánielt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!