Bihar hírei

2017.07.02. 18:47

Vasváron nyert újabb díjat Móka

Vas megyében vendégszerepelt június utolsó hétvégéjén az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport, a Nemzetközi Színjátszó Találkozón a Kortárs Mű Kiemelkedő Színreviteléért-díjat kapta meg.

Vas megyében vendégszerepelt június utolsó hétvégéjén az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport, a Nemzetközi Színjátszó Találkozón a Kortárs Mű Kiemelkedő Színreviteléért-díjat kapta meg.Két évvel ezelőtt tagja lett a Magyar Szίn-Játékos Szövetségnek az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport, ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben több magyarországi fesztiválon is részt vehettek, például Ajkán, Balassagyarmaton, Hajdúnánáson, Komlón, Sopronban. E sor folytatódott június utolsó hétvégéjén, amikor Vasváron vettek részt a 16. alkalommal megrendezett Nemzetközi Színjátszó Találkozót, Székely Csaba: Bányavirág című egyfelvonásos tragikomédiájával. A több mint 500 kilométerre lévő Vas megyei kisvárosba az Érmihályfalváért Egyesület anyagi támogatásával jutottak el, ahol igen színes volt a résztvevők palettája, hiszen érkeztek csapatok Szerbiából, Szlovákiából, Grúziából, Kovászna megyéből és természetesen Magyarországról. Emlékezetes volt például a grúzok Machbet-előadása, mely ugye nem a publikum számára idegenül csengő szavak, hanem a látvány, a zene és a színészi játék nyelvén találta meg az utat a közönség felé.

Csehimindszenten

Neves szakemberek alkották a zsűrit: Regös János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, Katona Imre, a soproni Petőfi Színház rendezője, Pápai László rendező, Szarvas József színész (az Üvegtigris című film Cingárja), Komor András nyugalmazott igazgató, rendező, karmester, Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, valamint Dr. Turbuly Lilla költő, író, kritikus. A Móka a maga szombati előadása után mindjárt utazott is a közeli Csehimindszentre, a faluban is bemutatták előadásukat, melyről a vasárnapi eredményhirdetésen kiderült: a 19 fellépett csapat 9 díjazottja között vannak, a Kortárs Mű Kiemelkedő Színreviteléért-díjat kapták meg, nem mellékesen pedig Szarvas József színművész meghívását Budapestre, az általa vezetett Pajtaszínházba.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!