Koronavírus

2020.05.23. 10:54

Több mint ezer ellenőrzés huszonnégy óra alatt

Forrás: Bihar megyei Csendőrség/Facebook

Május 23-án délelőtt 146 személy tartózkodott karanténban Bihar megyében, egy nappal korábban ez a szám 161 volt. A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szombati jelentésében az áll, hogy a nagyváradi Gavril Curteanu Városi Kórházban 124 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, kilenccel többet, mint egy nappal korábban. Megyénkben összesen 441 új koronavírus-fertőzésből kigyógyult polgárt tartanak nyilván. A hivatalos adatok szerint Bihar megyében az új koronavírussal fertőzöttek 82,12 százaléka gyógyult ki a betegségből. A DSP nem közli, de az országos összesítés szerint Bihar megyében eddig tizenkilencen haltak bele a fertőzésbe, vagy az új koronavírus okozta szövődményekbe.

A DSP a továbbiakban közli, hogy május 22-én reggel nyolc óra és május 23-án reggel nyolc óra között a Bihar megyei rendőrök 1039 házi elkülönítésben tartózkodó személyt ellenőriztek, ami újabb rekordnak számít. Ezekben az akciókban összesen 320 rendőr és helyi rendőr vett részt. A Bihar megyei csendőrök őrizték a megyében működő két karantént, és részt vettek a házi elkülönítésben lévők ellenőrzésében. Ezeket a feladatokat összesen 54 csendőr látta el, közülük huszonegyen vegyes őrjáratok tagjaiként ellenőrizték a házi elkülönítésben lévőket és biztosították a rendet a borsi vámon. A katasztrófavédelem munkatársai segítették a közegészségügyi igazgatóság dolgozóit a borsi vámon, ők tájékoztatták a megyei katasztrófavédelmi központot is. Az említett feladatokat a katasztrófavédelem 21 munkatársa végezte el. Az említett huszonnégy órás időintervallumban egy büntetőjogi eljárást is kezdeményeztek okirat hamisítás és hamis okirattal való visszaélés gyanúja miatt, áll a DSP közleményében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!