Bihar hírei

2014.03.30. 18:44

"Nem vasárnapi lelkész volt"

Huszárok díszsorfala között távozott a vasárnap délelőtti istentiszteletről Gellért Gyula bihardiószegi tiszteletes: összesen 36 év lelkészi szolgálat után - melyből 16 esztendőt volt érmelléki esperes - április elsejétől nyugdíjba vonul.

Huszárok díszsorfala között távozott a vasárnap délelőtti istentiszteletről Gellért Gyula bihardiószegi tiszteletes: összesen 36 év lelkészi szolgálat után - melyből 16 esztendőt volt érmelléki esperes - április elsejétől nyugdíjba vonul.

Az április elsejei dátum emlékezetes marad a bihardiószegi református egyházközség történetében: 1990-ben ezen a napon lett a gyülekezet lelkésze a Szentjobbról érkezett Gellért Gyula, s most, 24 év múltán ezen a napon megy nyugdíjba. A március 30-i úgynevezett kiköszönő istentisztelet rendhagyó módon, a hagyományos rendtartástól eltérően kezdődött, ugyanis az első percekben Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese köszönt el elődjétől, boldog és áldott nyugdíjas éveket kívánva, majd saját szolgálati teendőire tekintettel távozott. Az igehirdető maga az ünnepelt volt, aki először, mintegy örökül hagyva maga után, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézte a Szeretet Himnuszaként ismert részt, majd a prédikáció alapigéjét kiválasztva tovább fűzte a gondolatot: "... szeressétek egymást." (Ján.15/12)

Tanulás, szeretet

Nem csak az alapige kiválasztásában, de magában a prédikációban is tartotta magát a tiszteletes ahhoz, amit tőle hosszú évek alatt megszokhattunk: lényegre törően, röviden beszélt, tudatában, hogy a bő lére eresztett prédikációban nem a mondanivalót kutatja annak hallgatója, hanem az áment lesi. Kifejtette: ugyanazzal a gondolattal búcsúzik a diószegiektől, amivel hajdan a szentjobbiaktól is, miszerint egy életen át tanulni kell, illetve a szeretetet szüntelen gyakorolni, mert aki ezeket elmulasztja, az az életét mulasztja el. A prédikációt ugyanúgy a hirdetések követték, mint máskor, mintegy mutatva, hogy az élet április elseje után is folytatódik, még, ha nem is ugyanaz lesz, mint előtte. Erre utalt, hogy a továbbiakban szólók egyike-másika hangja ugyancsak elcsuklott a meghatódottságtól.

Visszatekintés

Az Asók István kórus szolgálata után Szilágyi Jolán olvasott fel egy, a nyugdíjazás alkalmából készült visszatekintést. Ebből egyebek mellett megtudhattuk, hogy Gellért Sándor tanár-író és Magoss Juliánna tanítónő fia dolgozott színesfémércbányák feltárójaként, 70 kg-os súlycsoportban Máramaros megye cselgáncsbajnoka volt, a teológiai tanulmányait 1973 és 74 között végezte. Egy évig volt segédlelkész Aradon, majd 12 évig szolgált Szentjobbon, ahonnan, mint említettük, 24 éve került Diószegre. Az egyházmegye esperesi tisztét 1994-től 16 évig látta el, egy évtizedig volt az egyházkerület levéltárosa, ugyanennyi ideig az Érmelléki Diakóniai Alapítvány elnöke. Két évtizedig zsinati tag, 16 évig tagja a Magyarországi Egyházi Levéltárosok Egyesületének.

Az építő kéz nyoma

Ha folytatnánk a szolgálati helyein a gyülekezetépítésben, a hagyományőrzésben, a nevelésben elért eredményeinek sorolását, valószínűleg az oldal alján az íróasztal lapjára is rónánk még a sorokat. A főbb bekezdéseket Jakab László főgondnok próbálta lajstromozni, sorolva a javításokat és építésekét, a szobrok, kopja- és lármafák, emléktáblák avatását, a Nyúzóvölgyi Népünnepély megteremtését. Ahogyan az egy egykori cselgáncsbajnokhoz illik, Gellért Gyula lelkészként is mindig úgy alakította a dolgok folyását, hogy azok ereje a cél érdekében egyesüljön, elevenített fel emlékeit Szabó Ödön képviselő, megyei RMDSZ-elnök, majd Mados Attila polgármester méltatta a lelkész egyház és közösségépítő szerepét, mint olyan személyiségét, akinek keze nyoma ott marad a községen. A nyugdíjazás alkalmából a nőszövetség, a vallástanárok, az IKE-sek köszöntötték még Gellért Gyulát, aki a helyi huszárok díszsorfala között, a bejáratnál várakozó gyülekezeti tagok tapsa közepette hagyta el a templomot, hogy aztán fogadja a kézfogásokat, a megérdemelt nyugdíjas évekre vonatkozó jókívánságokat.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!