Bihar hírei

2019.09.05. 15:23

Kiállítással zárult szombaton a 12. érmihályfalvi alkotótábor

A Gödör rendezvényházban nyitották meg, de a későbbiekben a könyvtár galériájában lesz látható az érmihályfalvi alkotótábor záró kiállítása.

A Gödör rendezvényházban nyitották meg, de a későbbiekben a könyvtár galériájában lesz látható az érmihályfalvi alkotótábor záró kiállítása.

Egy évnyi kihagyás után, augusztus 25. és 31. között újra képzőművészeti alkotótábor zajlott Érmihályfalván, a sorban a tizenkettedik. A Nemzetközi Értékteremtő Alkotótábor résztvevői a várostól nem messze lévő Csiha-tanyán laktak az egy hét alatt, hogy a világ nyüzsgésétől távol, a természet ihletadó környezetében alkossanak a megadott témákban: ezek egyike minden alkalommal a házigazda város maga, ebben a témában jellemzően tájképek készülnek, a másik témát pedig mindig az előző táborban határozzák meg, hogy a közbeeső egy év alatt is lehessen készülni rá. Utóbbi ezúttal a „Lábnyomok” volt, s hogy mire jutottak a művészek, azt a szombaton megnyílt táborzáró kiállításon lehetett megtekinteni.

Lábnyomaink

Ugyancsak szombaton délután az idei Részek viadala zajlott a Gödör rendezvényház melletti utcában, ám a versengésben szünetet tartottak a tárlatnyitó idejére, hogy egyrészt a zsivaj ne legyen zavaró, másrészt, hogy akit e program is érdekel, az is a részese lehessen. A megjelenteket Gheri Judit könyvtáros köszöntötte a szervezők nevében, kifejezve meggyőződését, hogy az egy hét alatt nemcsak műalkotások születtek, de szoros ismeretségek, barátságok is köttettek, az alkotók kellemes emlékeket halmoztak fel. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a szokáshoz híven meghatározták a jövő évi témát: ez a „turul”. Miután Gliga Réka 6. osztályos diák három népdalt adott elő, Szilágyi Ferenc Hubart költő, képzőművész értékelte a tábor „termését”. Tizenkettedik alkalom volt, de nem „tucattermékek” születtek, jegyezte meg, kifejtve, hogy minden egyes darabban felfedezhető valami különlegesség, egyediség, legyen az festmény, grafika, térplasztika, kerámia stb. Nemcsak a műfajokban, de az alkotók korosztályában is felfedezhető a sokszínűség, a fiatalok új látásmódokkal gazdagítják az alkotótábor művészi értékét. A margittai Papp Gábor az alkotók nevében köszönte meg a vendégszerető fogadtatást, elemezve, hogy az idei téma (Lábnyomok) sokkal komolyabb, mint első hallásra tűnik, hiszen átvitt értelemben egy vészjelzés környezetünk és jövőnk érdekében, a vészharang megkongatása arra, hogy figyeljünk, mit hagyunk magunk után. Utóbbi érvelést folytatta Nyakó József polgármester, aki, miután megköszönte a szervezők és az alkotók munkáját, a környezet óvása mellett az értékteremtés fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte: a tárlatnyitó idején a város néptáncosai Margittán voltak, az ezer néptáncos találkozóján, a Móka színjátszó csoport pedig Körmenden vett részt egy fesztiválon. Az önkormányzat minden, a település gyarapodását elősegítő ötletre „vevő”, mondta a polgármester, megígérve, hogy jövőre is megtartják az alkotótábort. Zárásként Gheri Judit tudatta: a tárlatot szeptember 9-től a városi könyvtár galériájában lehet megtekinteni. Az alkotótábor megszervezését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Az érmihályfalvi 12. Nemzetközi Értékteremtő Alkotótábor résztvevői voltak: Ferenczy András (Kolozsvár), Eva Lorenzova, Eleonora Kovalcikova (Kassa), Margita Resovska (Eperjes), Asloviciu-Angyal Anikó, Papp Gábor (Margitta), Domahidi Krisztina, Guba-Kerekes Zsuzsa (Székelyhíd), Harcsa Erzsébet, Berszán László (Debrecen), Keresztesi Csaba (Nyírábrány), Fekete Szabolcs (Szeged), Kiss András (Nagybörzsöny), Kovács Zoltán, Erdei Vivien, Farkas Ferenc Sándor, Hintalan Géza (Érmihályfalva).

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!