Bihar hírei

2018.11.12. 12:13

Ismét megjelenik a Bihari Napló-kalendárium

Nagyszerű hírrel szolgálhatunk kedves olvasóinknak, ugyanis hosszú kihagyás után idén ismét megjelenik majd a Bihari Napló-kalendárium.

Nagyszerű hírrel szolgálhatunk kedves olvasóinknak, ugyanis hosszú kihagyás után idén ismét megjelenik majd a Bihari Napló-kalendárium.

 

 

Sok-sok alkalommal beszéltünk róla és régóta terveztük, hogy fel kellene eleveníteni az 1996-2000 között napvilágot látott, oly közkedvelt évkönyveink hagyományát. Úgy szeretnék, hogy Mikulás-napi meglepetésként december elején jelenne meg, jelképes áron a 2019-es BN-kalendárium. Azon dolgozunk, hogy az eddigieknél letisztultabb formában, s ezúttal A4-es formátumban, áttekinthető, jól olvasható és igazán tartalmas legyen az évkönyv , amelyet külön lehet majd megvásárolni az újságárusító bódékban, valamint nagyváradi és vidéki boltokban. Ezek jegyzékét majd idejében közzétesszük.

A mintegy száz oldalas kiadvány valamennyi oldala színes lesz, és a külcsín mellett nagy hangsúlyt fektettünk a belbecsre, hasznos, érdekes és szórakoztató cikkeket olvashatnak majd benne, természetesen a rejtvényfejtőknek is adunk munkát, sőt nyereményjátékot is szervezzük.

Kövessék a Bihari Naplót, hogy több részletet tudjanak majd meg a Bihari Napló 2019-es kalendáriumáról!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!