Bihar hírei

2017.09.27. 11:20

„Hozzáadott értékünk a szeretet”

Öt esztendeje indította tanévkezdést segítő programját a Magyar Református Szeretetszolgálat, melynek képviselői az elmúlt héten szerdán délben Micskére látogattak, a Sámuel Otthonba.

Öt esztendeje indította tanévkezdést segítő programját a Magyar Református Szeretetszolgálat, melynek képviselői az elmúlt héten szerdán délben Micskére látogattak, a Sámuel Otthonba.

A Sámuel Otthon számára a 15. tanév kezdődött meg idén, 32 gyerekről gondoskodnak. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) több-százezer forintnyi tanszert adományozott váradi és Bihar megyei rászoruló gyerekeknek, intézményeknek. A szervezet munkatársai az akció keretében szerdán délben ellátogattak a micskei Sámuel Otthonba is. Az otthon mintegy másfél évtizede működik, mint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) egyik jótékonysági intézménye, 32 gyerekről gondoskodnak ott iskolaidőben, illetve igény szerint vakációban is. Az intézmény vezetője, Bertalan Csilla az adományátvétel kapcsán elmondta: az iskolakezdés mindig nehézségeket okoz számukra, hiszen gondoskodniuk kell a tanszerekről, éppen úgy, mint minden családnak, csak nekik 32 gyerek számára, ami elég nagy kiadás. Mindenképpen nagy segítség az MRSZ-től érkező, nagyon örülnek neki, hiszen sajnos ilyen jellegű támogatást nem igen kapnak mástól, a MRSZ az egyetlen ebben az évben ilyennel és pont időben.

A 15. tanév

A 15. tanévet kezdi idén az otthon, illetve annak mindenkori lakói. Működésüket támogatásokból fedezik, idén igen sok segítséget kaptak a Tiszántúli Egyházkerülettől, mely jótékonysági estet szervezett javukra. A bevételből sikerült egy új kisbuszt vásárolni, amire azért van szükség, mert a gyerekeket minden pénteken hazaviszik, vasárnap pedig vissza, ami kilométerben számolva is elég sok, a régi busz pedig olyan állapotban volt, hogy már megcsináltatni sem volt érdemes. Féltek, hogy a tanév elejére nem lesz meg a jármű, de szinte az utolsó héten sikerült hozzájutni, de emellett a fűtési rendszert is korszerűsítettek. A KREK is szívén viseli sorsunkat, számíthatnak támogatására, de a Megyei Tanácséra, az önkormányzatéra és magánszemélyekre is, mindezek nélkül nem tudnának működni. A gyerekek az érmelléki egyházmegyéből, 7 településről, hátrányos helyzetű nagycsaládokból vannak az otthonban, olyan is van közöttük, aki falujában nem is tudna anyanyelvén tanulni, mondta el Bertalan Csilla.

Öt éve

Az adománnyal Balogh Barnabás, a MRSZ lelkész-igazgatója érkezett Micskére. A korábbi vajdai lelkésztől megtudtuk: a tanszer-támogatási programot öt éve kezdték, a gyűjtést mindig júniusban indítják, szeptember a kiosztás hónapja. Idén Miskolcon volt az első kiosztás szeptember 2-án, amikor 20 magyarországi és határon túli (kárpátaljai) iskola kapott tanszercsomagot a Kárpát-medencei református tanintézetek évnyitó ünnepségén. Most a Partium és Erdély van soron, az akció szeptember végén Délvidéken zárul. Micskére mintegy 60 iskolatáskát hoztak (tanszerekkel), ezek értékét mintegy 400 ezer forintra becsülte Balogh Barnabás. Ami a teljes akcióban összegyűlt adományok összértékét illeti, eddig mintegy 9 - 10 millió forintnál tartanak, de még nincs vége, ugyanis továbbra is folyamatosan érkeznek a felajánlások cégektől, magánszemélyektől. Mindebben nagy szerepe van a sajtónak, tette hozzá a lelkész-igazgató, mivel a támogatók látják a gyerekek örömét, hogy felajánlásaik jó helyre kerülnek. "Mi nem magunkat akarjuk megmutatni, hanem az adakozókedvet, a mi hozzáadott értékünk a szeretet. Mert bár összekaszabolták ezt az országot, ám a szeretet nem vágható apróra, a szeretet egységben tarja az országot", fogalmazott Balogh Barnabás.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!