Bihar hírei

2015.09.16. 11:59

Falunap helyett családi nap Éradonyban

Az iskolakezdés előtti utolsó vasárnapon családi napot rendeztek Éradonyban. Pár éves hagyománya van már Adonyban ennek a közkedvelt rendezvénynek.

Az iskolakezdés előtti utolsó vasárnapon családi napot rendeztek Éradonyban. Pár éves hagyománya van már Adonyban ennek a közkedvelt rendezvénynek.

A zajos, jóval nagyobb költségvetésű falunapok helyett az adonyiak inkább az ilyen szűkebb körű, kisebb rendezvényeket részesítik előnyben, mivel, saját elmondásuk szerint, ilyenkor sokkal kevesebb pénzből, sokkal jobb hangulatú bulit tudnak összehozni, ahol a falu apraja-nagyja egyaránt kiveheti a részét az előkészületekkel járó munkából, de a szórakozásból is. Nem utolsó sorban, a szórakozás mellett, közösségépítő szerepe is van a rendezvénynek, hiszen mindent önerőből teremtenek elő. Mindenki besegít azzal, amije van, de persze a helyi vállalkozók kicsit többet tesznek a közösbe. A rendezvény lényege, hogy minden generáció képviseltesse magát. A középpontban természetesen mindig a gyerekek vannak, de a szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik is legalább olyan jól szórakoznak, mint az apróságok.

Közönségdíjas produkciók

Vasárnap reggel 10 órakor a családok a kultúrház udvarán gyűltek össze, közös tízóraival, kávézással kezdődött a kötetlen program. Utána következtek a játékos vetélkedők, a csapatok összetétele is családias volt, hiszen apukák, anyukák, kicsik és nagyok egyaránt részt vettek a rekeszizom-próbáló mókázásban. Közben hatalmas adag bográcsos is készült ebédre. A délutáni programot a gyerekek szolgáltatták: a szünidőben az ifjúsági színjátszó csoport színes vidám szórakoztató műsort tanult be Szalkai Szabó Zsuzsa kultúrfelelős vezetésével. A gyerekek produkciójára mindenki kiváncsi volt, így aztán zsúfolásig megtelt a kultúrház. A nagyobbak Fazekas Mihály Lúdas Matyijának színműváltozatát adták elő, de voltak rövid bohózatok, versek, dalok, táncok is. Minden gyermek megmutathatta, mit tanult a nyáron, a szülők, nagyszülők örömére. Az apró bakik sem zavartak senkit, nyugodtan állíthatjuk, hogy Éradonyban vasárnap minden produkció közönségdíjas volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!