Bihar hírei

2018.09.19. 10:03

Egy tisztább községért

Más településekhez hasonlóan az elmúlt hétvégén a szalacsi és ottományi diákokat is bevonták az évek óta tartó TeSzedd akcióba.

Más településekhez hasonlóan az elmúlt hétvégén a szalacsi és ottományi diákokat is bevonták az évek óta tartó TeSzedd akcióba. A világméretű kampány lényege röviden, hogy ezt a napot arra szánják önkéntesek százai, hogy megtisztítsák a szeméttől környezetüket. A diákokat (előkészítős osztálytól egészen nyolcadikig) tanítóik vagy osztályfőnökeik kísérték végig a településen, ahol a pinceutcáktól megkezdve a parkokon át igyekeztek összeszedni az „otthagyott” kisebb hulladékokat. Ezek elsősorban csomagolóanyagok, pillepalackok voltak, annak ellenére, hogy kukákat bőven találni a község területén. A szelektív gyűjtéssel nem volt gondjuk a gyerekeknek, egész ügyesen ismerték fel azt, hogy milyen típusú szemét milyen színű zsákba kell kerüljön. A pár órás művelet után a gyerekek egy-egy fagyival és élménnyel lettek gazdagabbak, míg a lakosok egy tisztább és élhetőbb környezettel.

Szűcs György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!