Bihar hírei

2016.07.26. 12:39

Családi nap volt Éradonyban

Az Éradonyban tartott családi napot a következő szempontok szerint szervezték meg: ne kerüljön sokba, az emberek hallják egymás hangját, mindenki érezze jól magát, ne legyen benne politika és kínkeserves kényszer-program. Az eredmény igazolta a szervezőket.

Az Éradonyban tartott családi napot a következő szempontok szerint szervezték meg: ne kerüljön sokba, az emberek hallják egymás hangját, mindenki érezze jól magát, ne legyen benne politika és kínkeserves kényszer-program. Az eredmény igazolta a szervezőket.

Éradonyban immár hagyományossá vált rendezvény, Családi Nap volt július 24.-én, vasárnap. Pár évvel ezelőtt az adonyiak is a szokásos falunapokat rendezgettek erejüket szinte meghaladó hatalmas költséggel, fáradtságos szervezéssel. Az elején még érdekes volt, mivel történt valami, ami megtörte a mindennapok egyhangúságát, de egy idő után már inkább kötelességszerű terhet jelentett mindenki számára. Törték a fejüket, hogyan lehetne ezt az egészet úgy átalakítani, hogy tényleg arról szóljon a falu nyári ünnepe, amiről szólnia kell: a faluközösség összekovácsolásáról, a felhőtlen szórakozásról, és semmiképp ne az unalmas ünnepi szónoklatokról, a már lassan iparággá fejlődött falunapi playback-es fellépők számára keservesen összekoldult költségekről, a mérték nélküli italozásról, avagy a mindenféle bóvliárusról. Így született meg a családi nap gondolata, melyről Chis Márta, az esemény "sajtósa" elmondta: a szervezéskor a legfontosabb szempontok voltak, hogy a rendezvény ne kerüljön csillagászati összegekbe, korosztálytól függetlenül mindenki élvezze, az alaphangját ne a napokig üvöltő dobhártyaszaggató zenének nevezett hangzavar adja. Inkább beszélgessenek az emberek egymással, ehhez meg az kell, hogy hallják is egymás hangját. Nem utolsó szempont volt az sem, hogy az ingyenes vendéglátás ne a mindenféle meghívottak, idegen fellépők számára készüljön, hanem a falu lakóinak. Ne legyen benne egy fikarcnyi politika sem, inkább a család, a gyerekek legyenek a főszereplők. Mindenki jöhessen, aki akar, az ajtó legyen nyitva mindenki előtt egyformán, legyen bár elöljáró avagy közmunkás.

Osztoztak a vidámságban

El kellett teljen pár év, amíg mindez ilyenformán össze is állt. Mára már elmondhatjuk, hogy tényleg kialakítottuk a mi testre szabott saját nyári szórakozós hétvégénket, hamis pátosz- és politikamentesen. Nagyon jól sikerült. Nincs koszorúzás, kínkeserves szónoklatok, kényszer-szavalatok, csak önfeledt kacagás, sugárzó gyermekarcok, vidám szülők, nagyszülők, játék, egy kis házi készítésű színházasai, eszem-iszom, jó kis beszélgetések. Egy ilyen, alig 800 lelket számláló településen, mint Éradony, mindenki ismer mindenkit, de mivel hét közben dolgozni járunk, nincs idő összeülni, megbeszélni közös dolgainkat, vagy csak egyszerűen megkérdezni a másiktól: hogy van? Ilyesmikre ad alkalmat egy családi nap. Bordás Károly polgármester és Kerezsi Attila alpolgármester is magánemberként vett részt a családi napon és szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat, egyáltalán nem zavarta őket, hogy nem kellett felszólalniuk. Az embereknek bőven elég volt, hogy ott voltak ők is, és osztoztak a vidámságban. Az anyagi hátterét az egész rendezvénynek a helyiek biztosították: volt, aki pénzt adott, volt aki játékokat, de a jelmezek is adományokból kerültek ki. Akadt, aki az innivalót biztosította vagy a hűtőjét adta kölcsön, és akinek épp nem volt más, az adta a két dolgos kezét, vagy a tehetségét, amit a színpadon kamatoztatott. Mindenki hozzájárult valamivel. Valaki azt mondta nagyon találóan: csak úgy érzi azt, hogy joga van itt lenni, ha ő is tesz valamit.

Délutáni előadás

A programok reggel kezdődtek, hatalmas üstökben odakészítették a bográcsgulyást. Miközben a felnőttek az ebédfőzéssel foglalatoskodtak, a gyerekek számára játszóházat alakítottak ki a kultúrház termében és udvarán. Aztán megérkeztek a nagyváradi MM Pódium művészei, akik most nem fellépőként látogattak Adonyba. Meghívást kaptak, hogy „civilként” töltsék el az adonyiakkal ezt a vasárnapot, amit el is fogadtak. Nem először jártak itt, sokszor szórakoztatták már a falu lakóit műsoraikkal. Viszonzásként a szíves meghívásért a gyerekek számára felállítottak egy kézműves- és játéksátort, aminek hatalmas sikere volt. A szülők számára sokszor már szinte gyanús volt, hogy senkire nem kell rászólni, annyira lekötötte a lurkókat a foglalkozás. A közösen elköltött ebéd után elkezdődött a készülődés a délutáni előadásra, amikor is a helyi színjátszó csoport gyerek- és felnőtt tagozata lépett színpadra mindenki nagy örömére. Rengeteg mókás jelenetet, ének- és táncprodukciót mutattak be. Mindenkinek tapsolt a hálás közönség, még akkor is, ha a helyi "színészek" egyszer-egyszer belegabalyodtak a szövegbe. Ez senkit nem zavart, hiszen nincs is attól szórakoztatóbb, mint amikor a saját csemetéjét, vagy épp a szomszédját látja az ember bohóckodni. Szalkai Szabó Zsuzsa kultúrfelelős igazán kitett magáért újra, hiszen a színdarabok összeválogatása és betanítása az ő érdeme, de az egész rendezvény lebonyolításának az irányítása is az ő munkája volt.

Egymáshoz tartoznak

A 3 órás műsor komolyan igénybe vette a rekeszizmokat. Színészek és nézők egyaránt jól szórakoztak. Az előadás után az egész közönség számára asztalt terítettek, és közös vacsorával ért véget a családi nap. Aki benézett az adonyi kultúrház udvarára, annak kétsége nem lehetett afelől, hogy ezek az emberek egymáshoz tartoznak. Rengeteg fénykép készült, melyek természetesen a facebook-ra kerültek. Üzenet ez elsősorban azon adonyiak számára, akik elmentek, és nem találják a helyüket a nagyvilág valamelyik sarkában: gyertek haza, csak itt vagytok otthon. És itthon lenni jó.

 

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!