Zuhant az arany reálértéke

Zuhant az arany reálértéke
Csak a bankbetétek győzték le az inflációt 2013 első félévében; mind az arany, mind pedig a részvények reálértéke jelentősen csökkent az idei év első félévében.

A valutában, aranyban, értékpapírban, befektetési alapokban történő befektetések veszteségesek voltak 2013 első félévében, csak a bankok kínáltak az infláció mértékénél nagyobb hozamot a betéteseknek. Az Adevarul cikke szerint csak a pénzügyi válság éveiben és a legmagasabb infláció idejében történt meg az, hogy a bankbetéteken kívül egyetlen más befektetési forma sem hozott nyereséget az év első félévében. A legnagyobb értékvesztést éppen az arany produkálta, ami pedig a legbizonytalanabb gazdasági időszakokban is a legbiztosabb befektetésként tartanak számon. A Román Nemzeti Bank (BNR) 2013. január 1-jén 184,45 lejben határozta meg egy gramm arany árát, míg a július 1-jei referenciaár 136,3 lej volt. Vagyis, aki januárban vásárolt aranyat, több mint huszonöt százalékot veszít az árból, ha júliusban eladja. A szakemberek azt javasolják, hogy ebben az időszakban senki ne adja el nemrégiben vásárolt aranyát; ellenkezőleg, ha módja van rá, most vegyen aranyat, amikor ilyen olcsón lehet hozzájutni.Ugyancsak veszteségesek a börzén jelenlévő nagyvállalatok részvényei is. Egy Petrom részvény januárban 0,44 lejt ért, júliusban viszont már csak 41 baniba kerül. A Transgaz részvények darabja januárban 220 lej volt, júliusban pedig már csak 205 lej.

A bankbetét a biznisz

Az egyetlen kivételt az említett negatív tendencia alól a Proprietatea Alap (FP) képezi, melynek részvényei 56 baniról 66 banira emelkedtek az elmúlt fél évben. A befektetési alapok rendszerint nyereségesek szoktak lenni. Ezek azok a struktúrák, melyek összegyűjtik a kisbefektetők pénzét, melyeket aztán magas hozam reményében befektetnek. Ezeknek a befektetési alapoknak a többsége valóban nyereséges volt az első félévben, átlagban 1,2 százalékos értéknövekedést produkáltak, azonban a két százalékos inflációval összevetve már negatív értéket kapunk. Az Adevarul napilap egy összesítést is végzett a különböző befektetési típusok nettó és reális (a két százalékos infláció mértékét figyelembe vevő) értékváltozásairól. Ezek szerint a Proprietatea befektetési alap 17 százalékos nettó növekedést produkált, ami reálértékben 15 százalékos növekedés. A lejben történő bankbetétek 4,9 százalékos nettó emelkedése 2,9 százalékos reálértékű növekedést jelent. Az euróbankbetétek 2,5 százalékos nettó jövedelmet hoztak, ami reálértékben kifejezve 0,5 százalékos növekedés. A dollárbetétek már reálértékben nem jelentenek nyereséget az év első félévében, hiszen mindössze 1,7 százalékos nettó jövedelmet hoztak, ami reálértékben kifejezve 0,3 százalékos értékcsökkenés. Az otthon tartott euró fél év alatt 1,9, míg az euró 2,8 százaléknyit veszített reálértékéből, a Tramsgaz és a Petrom részvények reálértékcsökkenése fél év alatt 8,9 százalékos, míg az aranyé 27,3 százalékos!



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .