Zöldfa utcai ingatlanok felújítása

Zöldfa utcai ingatlanok felújítása
A nagyváradi városvezetés egyik jelentős idei projektje a Zöldfa (Alecsandri) utcának sétálóutcává való átalakítása lesz.

Ilie Bolojan polgármester keddi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az utca közepét olyan kockakövekkel burkolják majd, amilyenek a Szent László tér közúti sávján is vannak. Az utca két oldalán mintegy négy méteres szélességben teraszok lesznek, ezeket a részeket olyan kővel burkolják, mint amilyennel a Kossuth (Independentei) utca járdáját is lekövezték. Ha nem lesznek fellebbezések a közbeszerzési eljárás után, akkor már idén ősszel befejeződik ez a munkálat – tette hozzá a polgármester. Ezzel a munkálattal párhuzamosan a tulajdonosokkal együttműködve dolgozik a város az utcában lévő ingatlanok homlokzatfelújításán.

A csütörtöki tanácsülés napirendjén szerepel további négy (a 9., 11., 17., 19. szám alatti) Zöldfa utcai épület homlokzatának a felújítása, amelyekre további három épülettel együtt írnak ki közbeszerzési eljárást. Ezeken kívül még van tíz épület abban az utcában, amit fel kell újítani, jegyezte meg Bolojan, majd hozzátette: ezeknek a tulajdonosait a jövő héten értesítik, és ha nem kezdik el a homlokzatok felújítását önerőből, vagy a polgármesteri hivatallal partnerségben, akkor a hivatal szankcionálni fogják őket.

Pap István