Zöld utat kapott a filharmónia homlokzatfelújítása

Zöld utat kapott a filharmónia homlokzatfelújítása
A nagyváradi repülőtér parancsnokának a lemondása és az állami filharmónia főhomlokzatának renoválása is téma volt a Bihar Megyei Tanács július havi rendes gyűlésén, melyet tegnap tartottak.


Az egyik napirendi pont arra vonatkozott, hogy a nagyváradi repülőtéren egy eszköz, konkrétabban egy kerítés, átkerüljön a megye köztulajdonából, illetve a repülőtér kezeléséből a megye magántulajdonába annak érdekében, hogy használaton kívül lehessen helyezni. Kapva az alkalmon, hogy a repülőtérről van szó, Ionel Avrigeanu, a liberálisok frakcióvezetője kijelentette: most, hogy „lemondatták” a reptérparancsnokot, Gheorghe Pascot, szerinte ideje lenne, hogy a teljes igazgatótanács, az elnökével az élen távozzon, és egy valódi szakértőkből álló testület jöjjön létre. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az új parancsnok tényleg érti majd a szakmáját, és nem „holmi oroszlánidomár vagy hasonló lesz”. (Ezzel arra utalt, hogy az igazgatótanács elnöke, Bimbó-Szuhai Tibor korábban az állatkert ügyintézője volt). Ioan Mang, a Megyei Tanács szociáldemokrata alelnöke, Avrigeanut kiigazítva, megjegyezte: Pascot nem lemondatták, hanem ő maga, megsértődve, lemondott, de előfordulhat, hogy végül ide jutottak volna azon az igazgatótanácsi gyűlésen, melynek napirendi pontja a parancsnoki állás betöltését célzó versenyvizsga megszervezése volt. Hozzátette: valószínűleg Pasc amiatt is sértve érezte magát, hogy a legutóbbi, vagyis a jelenlegi mandátuma csupán két évre szól, míg a következő megbízatás négy évre vonatkozik. Bimbó-Szuhai Tibor hangsúlyozta: az állatkertből törvénytelenül távolították el, a kis oroszlán pedig egy hónappal azután pusztult el, hogy őt kirúgták. Ami pedig a repülőteret illeti, annak a működése és a biztonsága nem forog veszélyben, a helyettes parancsnok korábban az aradi repülőteret irányította, így Pasc távozása után minden bizonnyal el fogja tudni látni ideiglenes jelleggel a parancsnoki tisztséget. Az elhangzottakat Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök azzal egészítette ki: Pasc szeptember 2-ig marad, utána körülbelül egy hónapig lesz köztes állapot, és várhatóan október közepére meglesz az új parancsnok. A versenyvizsga pedig átlátható lesz és nemzetközi.

Amúgy a tanácselnök éppen kedden tárgyalt a bukaresti kivitelezővel, és ígéretet kapott arra, hogy másfél, két hónap alatt kész lesz az új terminál. Arról is beszámolt, hogy új repülőjáratok indításáról is tárgyalnak. A témához Călin Gal PNL-es önkormányzati képviselő is hozzászólt, aki a frakciója nevében egy jelentést kért a repülőtér működéséről.

Költségvetés

Egy másik előterjesztésnek az volt a tárgya, hogy a Bihar Megyei Tanács és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kössön együttműködési megállapodást az állami filharmónia főhomlokzatának renoválásáról, beleértve a nyílászárók cseréjét és a tetőzet részleges felújítását is. Ez sok évi hercehurcának tehet pontot a végére, és a szerződés feltételrendszere biztosítja azt, hogy akárki javára is dőljön el a tulajdonjogi per, a renoválással elköltött pénzeket senki terhére nem fogják felróni, illetve a felek anyagilag kompenzálják majd egymást. A tanácsülésen ugyanakkor később már a műszaki terveket is jóváhagyták, mivel időközben a Megyei Tanács szakemberei dolgoztak ezeken. Szintén a filharmóniával kapcsolatos fejlemény, hogy ezúttal a liberálisok is támogatták, és átment az a határozat, hogy az év végéig, körülbelül 6–8 hónapig, míg zajlanak a belső munkálatok a kőszínház épületében, a Mária Királyné Színház és a Szigligeti Színház „együtt éljen” a filharmóniával a zenei intézmény székhelyén.

Módosítottak egy régebbi tanácsi határozaton abban az értelemben, hogy olyan tételeket iktattak be, melyek lehetővé teszik, hogy a Megyei Tanács javításokat eszközöljön a Szacsvay Imre Általános Iskola Körös (Tudor Vladimirescu) utcai épületében. A liberálisok ellenszavazatai dacára átment a Nagyszalonta–Tenke közötti 795-ös megyei út felújítási és korszerűsítési tervének műszaki-gazdasági dokumentációja, a Dobrosd és Vércsorog közötti 767-es megyei út felújítási és korszerűsítési terve műszaki-gazdasági mutatóinak aktualizálása, valamint a Sólyom–Tenkeszéplak–Feketekápolna, 768-os megyei útszakasz korszerűsítési hatástanulmányának műszaki-gazdasági dokumentációja.

Jóvá lett hagyva, hogy hány járműre van szüksége a Megyei Tanácsnak és az alárendelt intézményeknek, és negatív kiigazítást hajtottak végre a megye költségvetésében. Elfogadták emellett a révi menedékház rekonstrukciójára vonatkozó beruházás műszaki-gazdasági mutatóit, mely egy RO-HU-s projekt keretében valósul meg.

A Bihar Megyei Tanács tegnapi ülésének napirendi pontjai közt azon személyeknek a kijelölése is szerepelt különböző intézmények igazgatótanácsába, akiknek az lesz a küldetésük, hogy az önkormányzat érdekeit képviseljék. A javaslatok és az urnás szavazások után eldőlt, hogy a nagyváradi 1. számú speciális szakközépiskola igazgatótanácsában a szociáldemokrata Adrian Szatmari, míg a Bihar Megyei Projektkezelő- és Fejlesztési Igazgatóság (DDIP) igazgatótanácsában az ALDE-s Florin Brândaşi fogja képviselni a megyét. Ugyanakkor szintén titkos szavazással kijelölték annak a bizottságnak az összetételét, mely kiválassza azt a személyt, aki betölti majd a Bihar Megyei Ipari Parkok Rt. igazgatótanácsa megüresedett ügyvezető posztját, a testület tagjai Taussig László (elnök), Perecz Hajnal (titkár), valamint Eleneş Dan és Butiri Laura lettek. Emellett elfogadták a Bihar Megyei Gyermek- és Társadalomvédelmi Főigazgatóság (DGASPC) éves akciótervét is.

 

Ciucur Losonczi Antonius