ERDON Helyi hírek

2011.10.03. 14:34

Kolozsvári Nemzetközi Liszt Fesztivál

Liszt Ferenc már életében a nemzetközi zenei élet területén kivívott magának élbeli elismerést. Ahol fellépett és koncertet is adott, zongora-játékával hallgatóságát elbűvölte. Mikor a zene világát még mélyebben volt alkalma megismerni, megszülettek kompozíciói is, melyeknek köszönhetően a mai napig is a világ valamennyi zenei intézetében számon tartják. Nemcsak, mint virtuóz előadót, de jelentős zenei értéket alkotó zeneszerzőt is.

Liszt Ferenc már életében a nemzetközi zenei élet területén kivívott magának élbeli elismerést. Ahol fellépett és koncertet is adott, zongora-játékával hallgatóságát elbűvölte. Mikor a zene világát még mélyebben volt alkalma megismerni, megszülettek kompozíciói is, melyeknek köszönhetően a mai napig is a világ valamennyi zenei intézetében számon tartják. Nemcsak, mint virtuóz előadót, de jelentős zenei értéket alkotó zeneszerzőt is.

 

Liszt Ferenc a magyar zenei élet egyik kiemelkedő alakja, aki az akkor még Magyarországhoz tartozó Doborján, 1811. október 22.-én született.

Vörösmarty Mihály a nemzet költője 1840-ben, mikor Liszt Ferenc 29 éves volt, költeménybe foglalta gondolatait, melyből egy szakasznyit idéznék:

„Hírhedett zenésze a világnak,

Bárhová juss, mindig hű rokon!

Van-e hangod a beteg hazának

A velőket rázó húrokon?

Van-e hangod, szív háborgatója,

Van- e hangod, bánat altatója?”

Liszt Ferenchez (1840)

 

Mindig is magyarnak vallotta magát. De művei, alkotásai és a zenéje egyetemessége következtében a nemzetközi, hiszen a zene nyelve mindenki számára azonosan hangzik. Ennek is köszönhető, hogy születésének 200. évfordulóján szerte a világban kiemelten foglalkoznak fennmaradt alkotásaival, szerzeményeivel, melyek a világ legnagyobb, legismertebb hangversenytermeiben csendülnek fel.

 

A Kolozsvári Magyar Opera már egy évvel ezelőtt megbízta Horváth József karnagyot a műsor összeállításával.

Ami távolról sem olyan könnyű, mert Liszt mester életműve becsülendően nagy. A zenei bőségből jól válogatni nem könnyű, hiszen még több napos koncert- sorozaton is jelentős művek nem kaphattak helyet időhatár miatt.

A sajtótájékoztatón közöltek alapján, az Operaház honlapján megtalálhatják mindazokat a részleteket, melyeket a szervezők úgy érezték, föltétlenül közölniük kell a nagyérdemű közönséggel.

 

Mivel tudott, nemcsak kolozsváriak érdeklődnek a Kolozsváron történő zenei események iránt, ezért közölnénk a program legérdekesebb eseményeit.

2011. október 6-án a Magyar Operában 19.00 órai kezdéssel Fesztiválnyitó vokál- szimfonikus hangverseny, a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara közreműködésével. Az első részt vezényli Somos Csaba, a második rész Liszt Ferenc: Missa Solennis (Esztergomi mise) országos bemutató. Szólisták: Fodor Beatrix, Schöck Atala, Szerekován János (Budapest), Wagner Lajos (Debrecen). Vezényel: Kocsár Balázs (Budapest).

Október 8. szombaton 19.00 órai kezdettel Magyar Opera Magyar rapszódia. Liszt magyar rapszódiáinak forrásai. Jánosi Együttes (Budapest)

Mivel Liszt Ferenc többször is járt Kolozsváron, és koncertezett az akkori Redut épületében (ma Néprajzi Múzeum) október 10-én, 19.00 órakor Fiatal zongoristák a Redutban címmel a következők lépnek fel: Nagy Gergő, Munkácsi Dóra, Hergane Ionuţ Alexandru, Mateaş Dorinel, Dumbrăvanu Bogdan, Diaconescu Mihai, Crişu Oana, Kolcsár Péter, Lászloffy Réka, Gheju Lucian, Horváth Zoltán, Horváth Edit. A műsor összeállítása, a zenészek merészségét is jól tükrözi, és méltó Liszt Ferenc hírnevéhez.

Október 13-án 19.00 órakor: Szentek és démonok (Színpadi fantázia Liszt Ferenc életéről és műveiről). Fellépnek Bogdán Zsolt, Kele Brigitta, Szűcs Ervin. Balla Sándor, Varga István „Kiscsipás”. A Kolozsvári Magyar Opera balett-együttese, ének- és zenekara. Díszlet: Lőrincz Gyula Jelmez: Kiss Zsuzsa. Koreográfus: Jakab Melinda, Karigazgató: Kulcsár Szabolcs. Dramaturg és rendező munkatársa: Szabó Emese. Irodalmi munkatárs: Egyed Emese. Rendezte és vezényel Selmeczi György.

Október 15-én, 19.00 órai kezdettel a Magyar Opera Kamarazene- hangversenye, a Budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekart hallgathatja a közönség.

Október 16-án, 19.00 órakor a Farkas utcai református templomban Orgonaest, Fassang László (Budapest)

Október 17 illetve 18-án 19.00 órai kezdettel a Gheorghe Dima Zeneakadémia , Stúdiótermében Zongoraest lesz. Fellépnek Daniel Goiţi első este. Második este Rohmann Imre (Salzburg). Október 22-én Csíky Boldizsár Zongoraestje.

Október 19- én 12 órától: Liszt 200 zongoraverseny fiatal zongoraművészek számára. A zsűri: Rohmann Imre, Bera Adriana, Csíky Boldizsár.

Másnap csütörtökön 19.00 órakor a Liszt 200 zongoraverseny díjazottjainak gálakoncertjét hallgathatjuk.

Október 22-én az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában (Napoca u. 2-4), 10.00 órakor Nemzetközi zenetudományi értekezletet tartanak Liszt Ferenc születésnapja címmel. 18.00 órakor Emléktábla avatás a Redut épületén, ahol két alkalommal (1846, 1879) is koncertezett Liszt Ferenc.

Fesztiválzáró vokál- szimfonikus hangverseny október 27.-én 19.00 órakor. Fellép a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, a Bukaresti Rádió Énekkara, karvezető Goian Dan Mihai. A kolozsvári VIP gyermekkórus. Szólisták: Kele Brigitta, Veress Orsolya, Estefan Florin, Balla Sándor. Nagy Zoltán (Bécs). Vezényel Horváth József. Elhangzik Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája (országos bemutató).

A hangversenyt élőben közvetíti a Radio România Muzical, és a Radio România Cultural.

Október 6-tól 27-ig Kolozsvár a zene fővárosa lesz. Elhangzik 12 hangverseny, mely Liszt Ferenc zsenialitását fogja bizonyítani a hallgatóságnak. Egy tudományos konferencia. A rendezvények főcélja, hogy a zenei óriást minél közelebb hozza azokhoz, akik a zene nyelvét tudják élvezni.

Ezt a szándékot segíti elő a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége, aki erre az alkalomra bérletet hozott létre olyan áron, melyet minden kispénzű ember is meg tud engedni önmagának. 50 lej ellenében minden előadásra beléphet.

Ez az esemény állíthatjuk méltó módon, ünnepli meg azt, aki 200 évvel ezelőtt született, míg élt zenélt és alkotott azoknak, akik a minőségi, színvonalas, igényes, értékes zenét szeretik és becsülik.

Értékeinkre csak büszkék lehetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!