Zeneterápia a Continental Szállóban

Zeneterápia a Continental Szállóban
Nagyvárad – Vasárnap este a temesvári Iovu Gheorghe zeneterapeuta koncertezett VJ Nyx videovetítése kíséretében a nagyváradi Dacia Continental Szálloda egyik konferencia termében.

Iovu Gheorghe nem először koncertezett Nagyváradon, az itteni közönség már jól ismerheti a zeneterapeutát. Az előadó bevallása szerint zenéje a lélek gyógyulását, a harmónia megteremtését szolgálja. Mindezt egy szintetizátor segítségével és kellemes, meditatív hangulatot ébresztő dallamokkal éri el. A terápiás munka a meghallgatott zene által mozgósított érzelmek, élmények, gondolatok intenzív átélésével valósul meg. Iovu Gheorghe 1976 óta foglalkozik meloterápiával, tevékenységét a Kiegészítő Terápiák Romániai Szövetsége is elismeri. Több albumot is megjelentetett már. Ezúttal VJ Nyx videó lovas is elkísérte nagyváradi útjára, aki a meditatív zenéhez illő felvételekkel járult hozzá a kellemes atmoszféra megteremtéséhez. A koncertet az Opal Center szervezte. A résztvevő mintegy harminc érdeklődő a helyszínen a meloterapeuta CD-it is megvásárolhatta.