Zenés-verses barangolás a Mókával

Elmúlt egy év...-énekelte Nichita Anikó és lánya, Cormos Viktória
Elmúlt egy év...-énekelte Nichita Anikó és lánya, Cormos Viktória
Évszakok címmel mutatta be legújabb zenés-irodalmi műsorát pénteken este az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport a helyi Kristály étteremben. Az előadást két hét múlva megismétlik.

A Móka hasonló zenés összeállítással már közönség elé lépett az akkor még vendéglátóhelyként működött Gödörben, aztán az Ovi étteremben, most pedig a legújabb, a Kristály került sorra. Nagyobb a hely, és a műsorhoz illő hangulatot is lehetett teremteni, indokolta a helyszín választását Szabó János, a Móka rendezője – és aki jelen volt az előadáson, az csak igazolhatja szavait. A kérdésre pedig, hogy miért az “Évszakok” lett a műsor címe – illetve természetesen a témája is -, azt válaszolta, hogy volt már összeállításuk szerelmes és nosztalgikus dalokból, filmslágerekből, és egy ötlet alapján, melyet az egész csapat pártolt és felkarolt, az évszakok “megjelenítése” mellett döntöttek.

Téltől őszig

Új, fiatal fellépőket is láthatott a közönség: a kislányok – a már “rutinos” Felvinczi Fanny mellett Darabont Panna, Hendea Kincső és Király Nóra – minden “évszakváltást” Radnóti Miklós Naptár című versének aktuális hónapjaival vezettek fel. Hallottunk verseket Radnóti mellett József Attilától, Ady Endrétől, Juhász Gyulától, Tóth Árpádtól, Kosztolányi Dezsőtől, de helyi kortárs költők is bekerültek a sorba: Máté Imre, Sz.Sütő Éva és Szilágyi István. A zenék palettája pedig a könnyűzenei slágerektől sanzonokig terjedt, felismerhettünk egyebek mellett Korál, Cserháti Zsuzsa, Szécsi Pál, Apostol, Kovács Kati, Máté Péter, Koncz Zsuzsa, Csongrádi Kata, Zorán slágereket. A megérdemelt vastaps elcsitulása után Szabó János megköszönte a közreműködést a zenét biztosító Darabont Alíznak és Kis Ákosnak, illetve műszaki felügyeletet Szabó Szilveszternek. Akik most elmulasztották a műsor megtekintését, azok két hét múlva, a Dióverő Nagyvásár idején majd pótolhatják.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter