Zenés gála a családnapok végén

Zenés gála a családnapok végén
Nagyvárad – A nyolcadik alkalommal megszervezett Csillagocska Családnap szombat délután, a Csillagocska Gálával ért véget. Ezen belül megszólaltatták az alapítvány új hangszerét, a tárogatót is.

Móricz Árpád református lelkipásztor tartott rövid áhítatot a várad-réti templomban, majd Pálfi Noémi főszervező köszöntötte az egybegyűlteket, s mondta el: a Csillagocska Alapítvány egy hangszerrel gazdagodott – egy csodálatos tárogatót sikerült venni, mely a Váradi Dalnokok kórus színvonalát emeli majd. Mint erről a későbbiekben megtudtuk, egy magyarországi mesterembertől vásárolták a tárogatót, s Kiss Géza Lóránd, a Barátok Templomának kántora játszott rajta.

Fellépők

A későbbiekben Habineac Erzsébet, a Csillagocska óvoda igazgatója konferálta be a fellépőket. Az első a Csillagfény kórus volt, mely a Csillagocska óvodába járó gyerekek szüleiből alakult 2009-ben. Többek között Giovanni Gastoldi Öröm van nálad és Gordon Young Alleluja című szerzeményét adták elő, vezényelt Márkus Zoltán kántor-karnagy.

A Nagyváradi Asszonykórus következett, melyről elhangzott: 2010-ben alakult és jelenleg Vakaria Adél, a Partiumi Keresztény Egyetem maszterándusa vezeti. Az elmúlt négy és fél év alatt közel száz dalt tanultak meg és adtak elő Partium és Magyarország több településén is. Többek között a Vadvirágos Erdővidék, a Dunántúlon nagy híre van a lánynak című dalt adták elő, valamint a Magyar lánynak magyar babája van című operettrészletet. Zongorán kísért Nagy Kristófi Dániel.

A Csillagocska néptáncegyüttes és zenekar következett. Mint megtudtuk, a néptáncegyüttes és a gyermektáncház több mint egy évtizedes hagyományra tekint vissza és több mint száz gyermeket és fiatalt számlál tagjai közé. Május 24-én a néptáncegyüttes a Magyar Reformátusok Hetedik világtalálkozója keretén belül mutatja be a Táncos bárány című táncjátékot. Az előadás során elhangzó népénekek és népdalzsoltárokat mutatta be az együttes a szombati előadás során.

A nagy sikerű fellépést követően a Béres Alapítvány által támogatott Török Tilla Junior PRIMA díjas népzenész lépett fel: tilinkón és hegedűn játszott, továbbá énekelt is, többek között moldvai csángó, illetve délvidéki dallamokat.

Őt követték a Váradi Dalnokok, akik Márkus Zoltán vezényletével katonadalokat, kuruc dalokat, bordalokat és hazafias énekeket adtak elő nagy beleéléssel. Közreműködött Kiss Géza Lóránt, Bartalis Botond, valamint a Csillagocska zenekar.

Az ünnepség a templom alagsorában folytatódott, kötetlen találkozóval, melyen a Létavértesi Sugalló Népzenei Együttes és a Villongó Néptáncegyüttes szolgáltatott zenét.

Neumann Andrea