Zenés főhajtás a hősök előtt

Zenés főhajtás a hősök előtt
Nagyvárad- Pénteken a Pro Universitate Partium Alapítvány szervezésében és a Bethlen Gábor Alap támogatásával a PKE dísztermében léptek fel az M. M. Pódium művészei az I. világháborúra emlékezve.

Mintha az időjárás is összhangban lett volna az előadás szomorú témájával: péntek délután kérlelhetetlenül esett az eső Nagyváradon, siratva azokat a hősi halottakat, akik az első világháborúban lelték halálukat. A korabeliek által Nagy Háborúnak nevezett történelmi esemény kitörésének századik évfordulója apropóján jelentkezett ugyanis újabb zenés-prózai produkcióval az M. M. Pódium Színház Ott túl a vártán címmel. A Partiumi Keresztény Egyetem dísztermének színpada előtt a Lajtos Éva által készített lényegre mutató, környezethű díszlet segített a zenés időutazásban, a szövegeket és dalokat pedig Nemlaha György segítségével válogatta, az előadást szerkesztette és rendezte Meleg Vilmos.
Márkus Zoltán várad-réti református kántor-karnagy tangóharmonika kíséretével, illetve az ő és Molnár Júlia és Kiss Csaba előadásában az alkalomhoz illő dalok, nóták is felcsendültek, s ezeket hallgatva elgondolkozhatott a közönség azon: vajon miért lelkendeztek a háború kitörésekor annyira a férfiak amiatt, hogy mehetnek a csatába? A prózai részekben közreműködött még Kuti Tímea, Meleg Attila és Meleg Vilmos, valamennyien hitelesen szólaltatva meg a bemutató gerincét adó, a Nagyszalonta melletti Árpádról származó B. Sárközy Gergely háborús naplójának torokszorító, fájdalmas gondolatait.

Levelek, naplók

A száz évvel ezelőtti történésekről emellett énekek, versek, levelek, haditudósítások, értesítések, naplójegyzetek segítségével nyerhettünk valós képet, Ady Endre, Babits Mihály, Reményik Sándor, Gyóni Géza és Sorbán Attila költeményei, Lux Gyula honvéd naplóírásai, Latinka Sándor, Belényi Béla, Pintér Mihály, Kóti Sándor levelei, valamint Gábor Andor és Villányi Andor jelenetei kalauzoltak minket egy olyan értelmetlen világba, melyet egyikünk sem szeretné, ha megismétlődne valamilyen formában…

Ciucur Losonczi Antonius