Benczúr Kerti Esték

Benczúr Kerti Esték
Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat. A nyár során összesen öt alkalommal élvezhetjük a belvárosban az élő népzenét szerda esténként.

A fellépő zenekarokat a Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és házigazdaként minden kuratóriumi taggal találkozhatunk majd a koncertek során. Az első est házigazdája Virágvölgyi Márta lesz, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda. A zenekar legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnének minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben. Elsősorban táncházzenészeknek vallják magukat és meggyőződésük, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. A Rézhúros Banda tehát nem meglepő módon a fellépés után táncházzal várja az érdeklődőket június 12-én.

De jut még bőven izgalmas program a nyárra – olyan legendás filmeket tekinthetünk meg, mint a Hyppolit, a lakáj vagy a Halálos tavasz. A népzenei műsort pedig további zenekarok színesítik majd. Június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra – céljuk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása. Őket követi Sipos Mihály programja július 10-én – az Erdőfű egy olyan baráti társaság, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye. A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét. A programsorozatot pedig augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. A déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg.

A nyugalom és a jó zene kis szigete a város közepén – a Benczúr Kerti Esték tehát egész nyáron változatos programmal vár, mindezt ráadásul a belvárosban. A koncertbelépő egy része lefogyasztható, utána pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncháza vár Rád! A részletes programot a https://www.pkalapitvany.hu/benczur-kerti-estek honlapon találod, a fellépő zenekarokról a halmosbelaprogram.hu oldalon lehet tájékozódni!



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .