Zelk-versek a költészet napjára

Zelk-versek a költészet napjára

Bihar megye – A költészet napja alkalmából kisiskolásoknak szerveztek szavalóversenyt Érkörtvélyesen. Bár a hivatalos átadás később lesz, az eseménnyel gyakorlatilag birtokba vették a felújított iskolaépületet.

Vasárnap ünnepelték a költészet napját Érkörtvélyesen, méghozzá oly módon, hogy szavalóversenyt tartottak kisiskolásoknak. Két évvel korábban az ünnepnap aprópóját adó József Attilára emlékeztek verseivel, most viszont Zelk Zoltán költeményeit mondták el az I–IV osztályos diákok. Ezzel a váltással az volt a cél, hogy a gyerekek jobban megismerjék az Érmelléken (a szomszédos Érmihályfalván) született költőt, mondta el a rendezvény bevezetőjében Felvinczi Erzsébet tanítónő, szervező.

Két kategóriában

A költőről csak néhány szóban beszélt, inkább az anyanyelvről, “örökölt kincsünkről” szólt. Az anyanyelv legrégibb alkotásaiból, a népköltésztből kaptak ízelítőt diákok segítségével a hallgatóság tagjai. Elhangzottak gyerekjátékok, kiszámolók, népdalok, felcsendült furulyaszó is, majd kezdődhetett a szavalóverseny. Két kategóriában zajlott a versengés, előbb az elsősök és másodikosok, majd a harmadikosok és negyedikesek álltak a zsűri elé, összesen harmincan. Nagyrészben Zelk Zoltán csengő-bongó rímelésű, dallamos ritmikájú gyerekverseit tanulták meg a gyerekek, de páran felnőtteknek szóló költeményeket adtak elő, meglepő érettséggel. Addig sem maradtunk szórakozás nélkül, míg a zsűri értékelt: megzenésített Zelk-verseket halhattunk, és magyar táncot láthattunk; ezek előadóival együtt ötvenre emelkedett azoknak a gyerekeknek a száma, kiket megmozgatott a rendezvény.

Mindenkinek járt ajándék

A díjátadás során természetesen mindenki kapott ajándékot, nem csak a helyezettek. Megemlítendő, hogy az eseménynek az az iskolaépület adott otthont, melyet a helyiek csak kastélyként emlegetnek, s melynek felújítása abba a szakaszba ért, hogy hétfőtől megkezdődött benne a tanítás. Apróbb tennivalók még vannak, a külső renoválás is folytatódik, a munka végeztével pár hét múlva kerülhet sor a hivatalos átadásra.

A verseny díjazottjai

A körtvélyesi rendezvény összesen másfél órát tartott, így a szervezők nem lépték át a hallgatóság és a gyerekek tűrőképességének határát. A verseny eredménye a következő lett: I–II osztályosok – I. Kiss Dávid Zsolt, II. Craciun Adrian, III. Marian Alexandra; III–IV osztályosok – I. Kecskés Judit, II. Tánki László, III. Nagy Laura. A Napsugár gyerekújság különdíját Szilágyi Andrea, illetve Kiss Zoltán vehette át.

Rencz Csaba