Zászló- és tisztavatás lesz Diószegen

Zászló- és tisztavatás lesz Diószegen

Bihar megye – Az október 14-én sorra kerülő csataimitációra készülve már e hét végén ünnepségre kerül sor Diószegen. A részletekről Gellért Gyula esperes tájékoztatott.

A diószeg-álmosdi csata emlékére tavaly tartottak először úgynevezett csataimitációt a Diószeg melletti Nyúzó völgyben. Erre idén is sor kerül, az előkészületekről korábban már beszámoltunk. Ugyancsak az előkészületekhez tartozik az az ünnepség is, amelyre e hét végén, vasárnap kerül sor.

Készül a festmény
A program délelőtt 10 órakor kezdődik a református templomban, ahol Bocskai István és a hajdúk győzelmeire emlékező istentisztelet lesz, igét hirdet Derencsényi István, a Debreceni Református Egyházmegye esperese. Utána leleplezik a helyi Petrucz József Bocskai és a hajdúk felsereglése az egyedi erdőnél című olajfestményét, mely a csata előtti délután volt pillanatot örökít meg. Csütörtökön Diószegen jártunkban már megnézhettük a 2×4 méteres alkotást, melyen alkotója még az utolsó ecsetvonásokat végezte. (Mint emlékezetes, a tavalyi ünnepségre is készült egy festmény Petz generális Bocskai István előtt címmel.) Később felavatják azt a selyemből készült Bocskai-zászlót, mely mintegy kétezer lejbe került, és ezt az Érmelléki Református Egyházmegye gyülekezeteinek Nőszövetsége fizette.

Vonulnak a hajdúk
Egy korabeli lobogó hű másáról van szó, melyen azokat a lángnyelveket is megörökítették, melyek az osztrák lőporos szekerek felrobbanására utalnak. Az ünnepség a templomkertben folytatódik, ahol tisztavatásra kerül sor, mondta el Gellért Gyula esperes: 5 kapitányt és 10 főhadnagyot avatnak, ami a tavalyi csata utáni „előléptetéseknek” is tekinthető. Végül helyi és szentjobbi lovas hajdúk vonulnak végig a község központján, bezárva az ünnepséget, melyen közreműködik az ifjúsági énekkar és a furulyás csoport, illetve melynek keretében megkoszorúzzák Bocskai István szobrát és a hajdúk szabadságharcának emlékére állított kopjafát is.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter