Zarándoklat: Szentjobb, a megszentelt hely

Zarándoklat: Szentjobb, a megszentelt hely
Szerdán az egyházmegye papjai és szerzetesei számára Szentjobbra szervezett zarándoklatot a Nagyvárad Római Katolikus Püspökség. Az ünnepi szentmise szónoka dr. Kovács F. Zsolt irodaigazgató volt.

Böcskei László megyés püspök 2016-ban zarándokhelyként erősítette meg a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt szentjobbi plébániatemplomot, ezért május 30-án, szerdán Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepén az egyházmegye papjai és szerzetesei számára zarándoklatot szervezett a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Azért is e napon, mivel Szent László király a Pray-kódex naptára szerint 1084. május 30-án itt talált rá Szent István ereklyéjére. Az ő tiszteletére bencés monostort is alapított Szentjobbon, és a május 30-i ünnepet a 15. század végéig Váradon és Székesfehérváron is megtartották.

A helyi plébániatemplomban 11 órakor kezdődött szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök volt, aki bevezetőjében hangsúlyozta: azért gondolta úgy, hogy zarándoknap legyen ez az ünnep, hogy családiasabb hangulatban is át tudják élni ennek lehetőségeit, kegyelmeit, ajándékait. Ahogyan a zsoltáros mondja: „minden forrásom belőled fakad”, fontos tehát a forráskeresés, az igazi forrásnál való felfrissülés, felüdülés, a hívő ember számára ugyanis az élet nem sivár pusztaság, hanem mindig van számára forrás, melyet annál az Úrnál talál meg, aki ő maga a kiapadhatatlan forrás. Ugyanakkor a papok és szerzetesek nem csupán nyitott szívvel és lélekkel kell közelítsenek a forráshoz, hanem küldetésük szerint ők maguk is forrást kell jelentsenek mások számára.

Arra is felhívta a figyelmet a főpásztor: megszentelt ez a hely, ahol a hitből és az ebből fakadó elköteleződés évszázadok óta kisugárzik az egész egyházmegyére, sőt még azon túlra is. Nem elég azonban csupán emlékezni, hanem elsőrangú feladataink közé kell tartozzon, hogy visszatérjünk ide, táplálkozni, erősödni, kérni Istentől a hűség kegyelmét, hogy mindig lelkesedni tudjuk, még a megpróbáltatások súlya alatt is. Tanuljunk kitartást, és bátorítson minket az, hogy a két éve elhunyt és eltemetett Tempfli Józsefnek is kedves volt a hely, büszke volt rá. Ragaszkodjunk ezen örökségünkhöz úgy, ahogy ő is tette- tanácsolta az egyházmegye vezetője.

Ima papokért

Az evangéliumi részlet Szent Lukács könyvéből szólt. Elmélkedésében dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója Szent II. János Pál pápa egyik enciklikájából is idézve, az eucharisztiára való figyelés szent idejének témájához kapcsolódva lelkesítő impulzusokat adott szolgatársainak arra nézve, hogy élhetik meg örömmel papi küldetésüket. Kiemelte azt, hogy a szentmise bemutatása nem egy külső parancs teljesítését kell jelentse számukra, hanem egy belső létigényből kell fakadjon, hogy ebből a misztériumból erőt merítve, a kincset másokkal is megosszák. Minden élményük ugyanis a Krisztussal való találkozással kell kezdődjön, melyet nem szabad megszokottá tenni, vagy egy elfásult napi rutinfeladattá. Úgy fogalmazott: a szentmise az életük középpontja kell legyen, a napjuk legfontosabb feladata, pillanata, legmélyebb élménye, minden tevékenységük forrása.

Az áldás előtt Böcskei László azt kérte a jelenlevőktől: imádkozzanak a papi hivatásokért, hogy legyen minél több munkás az Úr szőlőjében. Tegyék szerethetővé ezt mások előtt is, és ajánlják az egyházmegyét szent királyaink és a Szűzanya oltalmába.

Az ünnepség Kurila Gábor szentjobbi plébános és a helyiek jóvoltából agapéval zárult.

Ciucur Losonczi Antonius