Zajos közbirtokossági gyűlés Székelyhídon

Zajos közbirtokossági gyűlés Székelyhídon

Bihar megye – A székelyhídi
Munkásklubban lakodalmakat (is) szoktak tartani.
Kedden délután azonban nem a
mulatozástól volt hangos a terem: a
közbirtokossági közgyűlés
résztvevői tartottak összejövetelt.


A székelyhídi közbirtokosság
helyzetének tisztázása
ügyében hívták össze a
gyűlést a meghívó szerint, a
tudósító
kívülállóként pedig
hamar rájött, mire számíthat,
mikor egy fiatalember ezekkel a szavakkal lépte
át a Munkásklub
küszöbét: jöjjön, aminek
jönnie kell! Jött.
Elöljáróban Gardó
Ferenc
elnök arra emlékeztetett,
hogy a székelyhídi volt az első
közbirtokosság, amit bejegyeztettek,
még annak idején dr.Csapó
József szenátor
közreműködésével.
Béres Csaba polgármester
kijelentette, hogy a találkozót
azért szervezték meg, mert sok
egyéni, de közös
reklamáció is érkezett az
elöljáróságra a
közbirtokosság
működését illetően.
Megállapította, hogy bár a
termeben mintegy 40-en tartózkodtak, többen
állattartóként,
gazdálkodóként, és nem
közbirtokossági jogtulajdonosként
voltak ott. Utóbbiak a
névsorolvasás alapján 18-an voltak
(27,7 %), így a
közgyűlés nem volt
határozatképes.

Semmis adásvételek


A Polgármesteri Hivatal jogtanácsosa,
Lucian Negrutiu bejelentette, hogy a
közbirtokossággal kapcsolatos utolsó
jogszerű bejegyzése 2000-ből
való, tehát minden azutáni
adás vagy vétel, vagy éppen a
jogok „vándorlása” semmisnek
tekinthető. A fentiek körülbelül
egy negyed óra alatt hangzottak el, és
erre az időre tehető, míg
kordában maradtak az indulatok, melyek
ezután igen csak elszabadultak.
Záporoztak a kérdések és a
válaszok nem csak Gardó Ferenc elnök
felé, de tőle a felszólalók
irányába is. Szó esett
például a gazdálkodási terv
és az ellenörző bizottság
jelentésének
hiányáról, pénzek
eltünéséről/meglétéről,
arról, hogy ki lehet tag, és hogyan, ha
nem lehet, hogyan lett mégis, és
miért, stb.

Egy hét múlva


A tudósító spontán
számítása szerint egy
szemfüles ügyvéd leglább 10
– 15 becsületsértési pert
kikanyaríthatott volna azok alapján, amit
a sokszor már kiabálók
egymás fejéhez vágtak. Az
még csak hadján, hogy
„letolvajgazemberezték” többen
is egymást, de az elhangzottak egy
részét a nyomdafesték is
ledobná magáról…
Alulírott többször úgy
gondolta, immár csak a tetlegesség van
hátra, érdekes módon azonban a
felek jól viselték a
sértegetéseket. Mintegy
kétórányi „eszmecsere”
után Béres Csaba polgármester
azzal vetett véget a gyűlésnek, hogy
egy hét múlva, június
2-án
újra találkozzanak,
és akkor – bármennyien is lesznek
jelen – határozat képesek lesznek,
azaz, igény esetén új
vezetőséget választhatnak, mely
„rendbeteheti a közbirtokosság
ügyeit”.