Zajlik a tanintézetek ellenőrzése

Illusztráció
Illusztráció
Továbbra is vannak olyan iskolák, óvodák Bihar megyében, amelyeknek nincs egészségügyi, illetve tűzvédelmi engedélyük. Októbertől bírságot róhatnak ki számukra, tudtuk meg.


Bihar megyében 855 iskola-, illetve óvodaépület szerepel a hatóságok nyilvántartásában, ezek közül 684-nél nem végeztek olyan munkálatokat, melyek szükségessé tennék a tűzvédelmi engedély megszerzését, 50 épület megkapta az engedélyt, 121 pedig nem – tudatta kérdésünkre Camelia Roșca, a Crișana Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (ISU) szóvivője. Olyan épületek esetében szükséges az engedély megszerzése, amelyeket bővítettek, esetleg megváltoztatták rendeltetését, s melyekre vonatkozóan eddig nem igényelték a tűzvédelmi engedélyt.

Haladék

Amint Gherman Sergiu, az intézmény tűzvédelmi engedélyeztetési szolgálatának vezetője hozzátette, a határidő, ameddig az érintett iskola- és óvodaépületekre vonatkozóan be kell nyújtani az engedélyeztetéshez szükséges iratokat, a nemrég történt meghosszabbítás következtében szeptember 30-án jár le, így október elsejétől bírságokat róhatnak ki. A törvény egyúttal lehetőséget nyújt arra, hogy december 31-ig az érintett tanintézetek megtegyék azokat a módosításokat, illetve beszerezzék azokat a tűzvédelmi berendezéseket, melyek szükségesek – feltéve, hogy az iratokat és a kérvényt szeptember 30-ig benyújtották. Az engedély megszerzésének a feltételei egyébként változóak, van, ahol szükséges például villámhárító, belső poroltó, fűstjelző készülék, netán biztonsági világítás, van, ahol nem.

Figyelmeztetnek

Egyúttal folyamatban van az iskolák és óvodák közegészségügyi szempontok alapján történő ellenőrzése.Dr. Dorel Țîrț, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) munkatársa kérdésünkre elmondta, az idén is vegyes bizottságok ellenőriznek, a DSP, a prefektúra, valamint a Bihar megyei Tanfelügyelőség munkatársai közösen végzik a terepmunkát. Konkrét eredményeket eddig még nem tettek közzé, de az elmúlt év tapasztalata az volt, hogy a Bihar megyei tanintézetek legnagyobb részénél nincsenek gondok, a fennmaradó mintegy húsz százalék pedig javarészt olyan vidéki iskola vagy óvoda, ahol nincs megoldva a folyóvíz biztosítása, vagy az illemhelyek nem teljesítik a szükséges biztonsági és higiéniai feltételeket. Többnyire figyelmeztetnek, s határidőt szabnak meg a hiányosságok orvoslására, mivel ha bírságolnának, „valószínűleg azt a pénzt fizettetnénk ki, amelyet a tanintézetek pont a szükséges javításokra használhatnának fel” – fogalmazta dr. Dorel Țîrț. Súlyos esetekben a tanintézet tevékenységének a felfüggesztését rendelik el – például évekkel ezelőtt felfüggesztették a tenkemocsári iskola működését, mivel az épület nagyon rossz állapotban volt.

Neumann Andrea