2012.02.26 14:31; Frissítve: 2012.02.26 14:31


Zajlik a pszihoszomatikus felmérés

Zajlik a pszihoszomatikus felmérés
Nagyvárad- Sajtótájékoztatót tartottak a Bihar Megyei Főtanfelügyelőségen, melynek fő témája a jövő tanévben előkészítő, illetve első osztályba iratott gyermekek pszihoszomatikus felmérése volt.

 

 

Dorel Luca Bihar megyei főtanfelügyelő szerint az általa vezetett intézmény szempontjából nem fognak különösebb gondot okozni az előkészítő, illetve az első osztályba történő beiratkozások, mert már tavaly ősszel nekiláttak az előkészületeknek. Például összeírták, hogy hány gyermek született 2005, illetve 2006 szeptember 1. előtt és után annak érdekében, hogy városi szinten nagyjából ki tudják dolgozni a beiskolázási tervet. Az iskolai körletek átszervezése után a konkrét adatokat és listákat elküldték az igazgatóknak, akiknek többsége „anyatigrisként” harcolt azért, hogy előnybe kerüljön versenytársaival szemben. A főinspektor azért elismerte: kisebb problémát okozott, hogy az intézményvezetők által eszközölt összeírás és a főtanfelügyelőség által végzett gyermekszámlálás közt néha jelentős különbség mutatkozott, valamint azt sem tudták pontosan meghatározni, hogy hányan lesznek magyar tagozaton, hiszen csupán a családnevek alapján nem lehet százszázalékos bizonyossággal megmondani ezt.

Egyébként jelenleg is zajlik a gyermekek pszihoszomatikus felmérése, mely szakasz február 29-ig tart. Tizenöt központ működik, és péntek délig 248 szülő jelentkezett a gyermekével. Negyvenhárom esetben a szakemberek azt javasolták, hogy első osztályba irassák a gyermeket, 194-nek azt tanácsolták, hogy nulladik osztályba menjen, 11-ről pedig pedig megállapították, hogy még nem iskolaérett.

 

Ciucur Losonczi Antonius

Cimkék:

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Helyi hírek
Könyvtárosok találkoztak
Nagyvárad - A könyvtárak közötti kölcsönzésről, a késedelmek elbírálásáról szól többek között a [...] tovább »
Közlemény: ne használják ócska kampányfogásokra a kolozsvári Kétágú templomot!
Kelemen Hunor szövetségi elnök, volt kulturális és örökségvédelmi miniszter arra figyelmeztet, hogy az [...] tovább »
Kárpát Régió Üzletfejlesztési Iroda nyílt Nagyváradon
A magyar Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott Kárpát Régió [...] tovább »
Széchenyi és Kossuth máig tartó vitája
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia történelmi modulja [...] tovább »
“Úgy szeret a szőlő minket, mint mi őt”
Bihar megye - Az elmúlt vasárnap került sor a bihardiószegi Nagyhegyen az I.Érmelléki Pincefesztiválra, melyre - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés