Zajlik a felújítás és a bővítés

Zajlik a felújítás és a bővítés
Javában zajlik a nagyváradi Igazságügyi Palota felújítása, jelenleg épp a tetőn dolgoznak. A munkát az alsó szinteken kezdték, szeptember végén értek el e tetőhöz, melyet szinte teljesen kicserélnek.

Az Igazságügyi Palota felújítását 2010-ben hagyta jóvá a kormány, s a projekt finanszírozását a Nemzetközi Fejlesztési és Újjáépítési Bank által nyújtott kölcsönből biztosították. A teljes projekt értéke, mely az ország húsz igazságszolgáltatási székhelyének felújítását foglalja magába, összesen 26,5 millió euró. Nagyváradon a felújítás elvégzésére kiírt versenytárgyalást a Selina cég nyerte meg egy szlovákiai céggel közösen, így a 68,5 millió lej értékű munkálatokat közösen végzik el. A felújítás mellett bővítés is történik, ezáltal több mint háromezer négyzetméternyi plusz területet nyernek s így a teljes terület 15.351 négyzetméter lesz. Többek között bővítik az alagsort, a jelenlegi padláson egy manzárdot hoznak létre és új épülettestek is létesülnek az alagsor szintjén, ahol a szabadságvesztésre ítéltek kapnak majd helyet.

A munka első fázisai során az alagsori munkálatokat végezték el, valamint azokat, amelyek az épület belső udvarát érintették.

Mint arról már beszámoltunk, a Nagyváradi Ítélőtábla tavaly júliusban a posta Roman Ciorogariu utcai épületébe költözött három évre, iden nyáron pedig a bíróság és a törvényszék szabadította fel a helyet. A bíróság egyébként szeptember folyamán költözött el, jelenelg a Városháza u. 13. sz. alatt működik, a volt egészségügyi líceum udvarában, a törvényszék pedig a Traian Lalescu u. 1. sz. alá költözött ideiglenesen.