XVII. Szent Mihály Napok

Akt.:
XVII. Szent Mihály Napok
Az idén szeptember 27-29 között kerül sor a XVII. Szent Mihály Napok rendezvényre, a Brassó megyei Négyfaluban (a hagyományos Hétfalu településen). A rendezvény a Négyfalusi Polgármesteri Hivatal és a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub közös szervezésében valósul meg.

A hagyományok szerint a barcasági csángók életében is szerepelt ez az ünnep, és a hozzá kapcsolódó eseményeket a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók. Napjainkban azonban már a nemzeti identitás megtartása, a közösségépítés, a hagyományőrzés és a honismeret vált elsődleges céljává ennek az eseménynek. A Szent Mihály Napok már úgy él a lakosság tudatában, mint az az esemény mely összehozza a település közösségét. Az előző évek műsorrendjéhez hasonlóan, de gazdagabb hagyományőrző, kulturális és közösségépítő programmal várjuk a látogatókat.

A XVII. Szent Mihály Napok programja:

Szeptember 27, péntek, Csángó Ház, Fűrészmező: 20:00 óra – ünnepi megnyitó a Sirűlő Néptáncegyüttessel; 21:00 óra – élőzenés Kosaras Bál a szentgyőrgyi – RUSTIK zenekarral. 

Szeptember 28, szombat, Csángó Alapítvány udvara: 09:00 óra – gyerekjátszóház – kézműves foglalkozás; 14:00 óra -Színpad: Színdarabok, Bábjátékok a Zajzoni Rab István középiskola diákjai előadásában; 15:00 óra – előadások a nagy teremben: Kovács Lehel István: Jakab András szobrászművész élete és munkássága és Veres Emese-Gyöngyvér: “Mekkora jégcsap lógott az ereszen húsvétkor? Nézd meg a Bibliában!” vetített képes előadás; 16:00 óra – színpad: Búzavirág Néptáncegyüttes – Áprily Lajos középiskola; 17:00 óra – gyerektáncház. Koncertek: 18:00 – Jazzy Birds (Kolozsvár); 19:30 – Nemo Nightwish Tribute (Udvarhely); 21:00 – Beatrice (Magyarország); 23:00 – szabadtéri buli – a borkertben, énekel: Szász Ágnes, Hochbauer Éva, F.Chripko Krisztina.

Egésznapos programok: kézműves kiállítás és vásár, házi termék kiállítás, valamint borkert.

Szeptember 29, vasárnap: 11:00 – Négyfalu – Alszegi Evangélikus Templom Szent Mihály-napi Ökumenikus Istentisztelet; 12:00 – Zajzon – koszorúzás a Zajzoni Rab István szobornál; 13:30 – lovas szekeres felvonulás; 15:00 – SZABADTÉRI MAJÁLIS – Csángó Alapitvány udvara.

Egésznapos programok: régi fénykép kiállítás – Girás István gyűjteménye; kézműves kiállítás és vásár; házi termék kiállítás; borkert; sütemény verseny – Házi cukrászda; pörkölt főző verseny; töklámpa felvonulás.

Színpad: 15:00 – helyi néptáncegyüttesek: Havadi és Kis Gergelem néptáncegyüttesek – Zajzoni Rab István középiskola; Kis és Nagy Bóbiska néptáncegyüttesek – George Moroianu középiskola; Havasi Gyopár néptáncegyüttesek – Zajzon; Zajzoni és Pürkereci Borica csoport; 16:30 – Baranta bemutató.

Koncertek: 17:00 – Fúvó Shock Orchestra (Réty); 18:30 – HMIK Band (Négyfalu); 20:00 –  Black Velvet (Szentgyörgy).

Sportrendezvények: szeptember 24 – kedd 19:00 – Teke bajnokság (Kugli Bár, Csernátfalu); szeptember 25 – szerda 19:00 – Streetball bajnokság (csernátfalusi tornaterem); szeptember 26 – csütörtök 19:00 – 66-os kártyajáték bajnokság (HMIK székház); szeptember 28 – szombat 09:00 – Kerákpár verseny, Ping Pong, Csocso, Ijászat (Csángó Alapitvány udvara); szeptember 28 – szombat 09:00 – Barcasági Foci Kupa (George Moroianu középiskola tornaterme).

Kövessetek a www.facebook.com/SzentMihalyNapok oldalon.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!