ERDON Helyi hírek

2010.04.26. 12:51

Nagyvárad feketén-fehéren

<p>Nagyvárad - Hétfő délelőtt a XIX. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében A fekete és fehér Nagyvárad címmel Kovács Attila szlovákiai egyetemi hallgató fényképeiből nyílt kiállítás az Euro Foto Art Galériában.</p>

Az egybegyűlteket a szervező Tavirózsa Fotóklub elnöke, Tóth István fotóművész üdvözölte. Úgy vélte: egy különleges kiállításról van szó, hiszen a Nagyváradon turistaként többször megfordult Kovács Attila egyedi módon érzékelteti fekete-fehér fényképein keresztül a bihari megyeszékhely szépségeit, nevezetességeit. Ugyanakkor arra emlékeztette a jelenlevőket: fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az (Euro) Foto Art Galéria, nagyobb születésnapi rendezvényt május 9-én fognak tartani.

Biró Rozália alpolgármester, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a Festum Varadinum mindig tavaszt, melegséget hoz a lelkünkbe. Kiemelkedően fontos, hogy neves és tehetséges alkotókkal találkozhatunk ilyenkor a városunkban, akik művészetükkel is bizonyítják, hogy a gyökereink közösek, függetlenül a határoktól. Kovács Attila egyébként néhány évvel ezelőtt levélben vette fel vele a kapcsolatot, azután érdeklődve, hogy turistaként készített képeit kiállíthatja-e. Álma megvalósult, Tóth István szakmai közreműködésének is betudhatóan. A szlovákiai egyetemi hallgató a vernisszázson mondott köszönetet támogatóinak, egy-egy felvidéki képpel ajándékozva meg a Tavirózsa Fotóklub vezetőjét és az elöljárót.

Apró részletek

Dr. Ramona Novicov műkritikus megitélésében a fotókon nem az élőlényekre, hanem a fény-árnyék hatásokon keresztül az épületekre és a terekre esik a hangsúly, ami azt támasztja alá, hogy mi csupán efemérek vagyunk, a több évszázados város jelenti az örök kincset. Péter I. Zoltán helytörténész, a Bihari Napló volt munkatársa kifejtette: lokálpatriótaként mindig örömöt és megtiszteltetést jelent számára, amikor a külföldieket megihleti Nagyvárad, és fontosnak tartják a várost megörökíteni képekben. Kovács Attila az olyan apró részletekre is felfigyelt, ami nekünk már megszokottnak tünik, tette hozzá.

A tárlatnyitón közreműködött Tokaji Ágnes és Thurzó Sándor József, a Varadinum vonósnégyes két tagja. A képeket május 8-ig lehet megtekinteni, hétköznap 8.00-19.00, szombaton pedig 9.00-12.30 óra között, díjmentesen.

Ciucur Losonczi Antonius 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!