X. Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor

X. Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor
A Sebes Körös-menti Mezőtelegden folyó év július 15-20 között került megrendezésre az immár X. Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor, melyen a házigazda Pacsirták Néptánccsoport tagjai mellett Temesvárról, Marosvásárhelyről és Szegedről is érkeztek táncosok.

Az idei táborban két csoportban folyt az oktatás. A haladó csoport anyagát a keménytelki táncok, míg a kezdő csoportét a rábaközi táncok alkották, melyeket Gombos András, a Szeged Táncegyüttes művészeti vezetője és felesége, Eszter asszony oktattak a két csoport összesen több mint 50 résztvevőjének. Természetesen a napi hét órányi intenzív tánctanulás mellett egyébb foglalkozásokra is jutott idő, mint a Bartha Krisztina, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója és Fazekas Ferenc mezőtelki református lelkész által, az ebéd utáni pihenőidő alatt, a haladó csoport tagjainak tartott önismereti, mentál-higiénés csoportfoglalkozások. Esténként pedig, a vacsorát követően, a táborozók elméleti oktatásban is részesültek, melyek során archív felvételeken tekintették meg a keménytelki táncokat, illetve megcsodálták a Duna Művészegyüttes Aranyág című műsorát.

Az utolsó együtt töltött estén a szervezők tábortűz mellé invitálták a táborban résztvevőket, hogy méginkább egy közösséggé kovácsolódjanak. A tábortűz mellett aztán a népdalok mellett, régi, nagy, klasszikus könnyűzenei dalok is felhangzottak.

A táborzáró előadásra pénteken délután került sor, melyre szülők, nagyszülők, családtagok és érdeklődők is szép számmal eljöttek. A résztvevők előbb csoportonként mutatták be a hét során elsajátított táncfigurákat, majd egy fergeteges össztánccal zárult a X. Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor, melynek főszervezője ebben az évben a Mezőtelegdi Református Egyházközség volt, támogatói pedig a Communitas Alapítvány valamint a hollandiai Pastoraal Fonds Alapítvány. Külön köszönet Varga Gizella gondnokasszonynak, és Hadadi Katalinnak, akik egész héten át megszervezték és lebonyolították a táborozók étkeztetését és finomabbnál finomabb ételekkel biztosították a szükséges energiát e táncost próbáló táborban.

Szoboszlai-Gáspár István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .