Woody Allen Budapesten koncertezett

Woody Allen Budapesten koncertezett
Sikerrel zárult Woody Allen és New Orleans Jazz Bandjének budapesti koncertje. A jegyeken feltüntetettnél valamivel később, az aréna honlapjához képest valamivel korábban, már csütörtökön este nyolc előtt megkezdték a játékot a csaknem nyolcezer főnyi közönség előtt.

A szinte teljesen megtelt nézőtér tapssal fogadta a művészeket: Simon Wettenhall (trombita), Jerry Zigmont (harsona), Woody Allen  (klarinét), Conal Fowkes (zongora), Greg Cohen (bőgő), John Gill (dob), Eddy Davis (bendzsó)

A négyszeres Oscar-díjas művész zenekarával a zenei szabadságról, a közkedvelt dallamok egyéni, variált előadásáról, a kötetlen improvizációról ismert New Orleans-i dzsesszt játssza. Az első szám után Allen röviden tájékoztatta a közönséget, hogy milyen ez a muzsika: a templomtól a piactérig bárhol megszólal, és örömmel tölti el hallgatóját. A korábban a Michael’s Pubban fellépő világhírű rendező-színész-író 1996 óta játszik jazzt New York Café Carlyle elnevezésű, 1955 óta üzemelő vendéglátó helyén. Legnagyobb különlegessége a klarinétos filmsztár és New Orleans Jazz Bandje, de 2007. szeptember 18. óta fontos magyar érdekességgel is gazdagodott az intézmény: a falakat Vértes Marcell (1895-1961) helyreállított freskói díszítik. A New Orleans Jazz Band szólistája Eddy Davis énekes-komponista-bendzsóművész, saját lemezkiadót működtet (New York Jazz Records), ez szintén a tradicionális dzsesszt népszerűsíti fiatal és befutott előadók segítségével. Hozzá fűzodik az est egyetlen “drámai” eseménye: a bendzsón húrt kellett cserélnie. A New Orleans Jazz Band harmadik kiemelkedő egyénisége Jerry Zigmont harsonás, akinek stílusa mélyen a New Orleans-i hagyományban gyökerezik, és már több mint egy évtizede dolgozik Woody Allennel, a koncerten énekesként is sok tapsot kapott.

A műsoron olyan népszerű dallamok szerepeltek, mint az Alexander’s Ragtime Band, és olyan örökzöld dzsessz standardek, St. Louis Blues vagy a By The Light Of The Silvery Moon. A koncerten Woody Allen nem kísérelte meggyőzni a közönséget, hogy a klarinét virtuóz hangszer lenne, inkább – ahogy azt meg is ígérték az együttessel – igazi örömzenélésre vállalkoztak, amely a két ráadásszámban egészen kiteljesedett. Woody Allen dzsessz iránti rajongása kamaszkorából ered, 17 éves kora óta klarinétozik, művésznevét példaképétől, híres klarinétművésztol, Woody Hermantól kölcsönözte. Közönség előtt az 1960-as évektol játszik, a  Preservation Hall Jazz Banddel kezdett. Az együttes december 21-én kezdte európai körútjukat, a 11 állomásból az ötödik a magyarországi  fellépés. A művészek Párizsból érkeznek és Athénba utaznak tovább. Woody Allen járt már Magyarországon – itt forgatta a Szerelem és halál (Love and Death) címu filmjét -, de még sosem lépett fel zenészként.

(MTI)