Weöres Sándor szavalóverseny

Weöres Sándor szavalóverseny
December 5-én rendezték meg a VIII. Weöres Sándor I.-IV. osztályos megyei szavalóversenyt a Szacsvay Imre I-VIII. osztályos iskola Körös utcai épületében.

 

 

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Fidens Egyesület, Gyermekekért és Kultúráért és a Szacsvay iskola közös szervezésében a Weöres Sándor megyei szavalóversenyt I.-IV. osztályos diákoknak. A megmérettetésre sok kisiskolás érkezett különböző iskolákból, az első osztályosok huszonhatan míg a második osztályosok huszonöten voltak, harmadikosok harmincketten és negyedikesek közül harmincöten jelentkeztek a versenyre, amelynek témája a tél és a karácsony volt. Ennek megfelelően a gyerekek egy szabadon választott téli vagy karácsonyi verssel készültek. A négy évfolyam külön osztályokban mérte össze tudását. A versenyzőket Kéry Hajnalka főtanfelügyelő-helyettes, Soós Sándor, a Szacsvay iskola igazgatója és Bitte Rozália, az esemény főszervezője köszöntötte, ami után kezdetét vette a megmérettetés: a gyerekek egymás után szavalták el a kiválasztott verset. A zsűri odafigyelt az ügyességre, kifejezőképességre, hanglejtésre, előadásmódra.

 

Eredmények

 

A kicsik a szavalás után kézműves foglalkozásokon vettek részt, ez idő alatt a zsűri meghozta a döntését. Az első osztályosok között első helyezett lett Buga Áron és Rágmán Attila, második lett Kozma Kincső és Téglás Petra, a harmadik helyezetet pedig Molnár Boróka és Marton Dorottya érte el. Második osztályosoknál első helyezést ért el Krisztik Réka és Mustean Anna, második lett Kürth Varsoczky Réka és Veres Jémina Hargita és a harmadik helyen Tomuţa Mercédesz, valamint Nagy Nóra végzett. A harmadik osztályosok közül első lett Toszert Rihárd és Virinyi Erik, második helyen Kapalai Gergő és Veres Vivien végzett, a harmadik helyezést pedig Vitte Vivien Tímea és Búzási Bernadett érte el. A negyedik osztályosok közül első lett Pap Lili Adél és Pap Ruben, második lett Belech Krisztofer és Balog Renáta, harmadik helyen végzett Tanchi Edina és Szűcs József. Minden résztvevő diák kapott díjat és oklevelet, valamint különdíjakat is osztottak. Az iskola folyosóján könyvvásárt is szerveztek, ahol barkács-, mesés- és más gyermekkönyvet lehetett vásárolni. A verseny jó hangulatban telt, minden gyermek jól teljesített.

 

Nagy Noémi