Wass Albert születésének századik évfordulójára emlékeztek

Wass Albert születésének századik évfordulójára emlékezett az EMI kolozsvári szervezete az író szülőfalujában, Válaszúton.

A küldöttség megkoszorúzta a Bánffy-kúria épületét, melyben a hagyomány szerint Albi gróf meglátta a világot; a koszorú szalagján a következő szöveg áll: Helyetted mondjuk, 100 év után, sok 100-an, 100-szor: Adjátok vissza a hegyeimet!

A megemlékezés ugyanakkor a Wass Albert-év Erdélyi Magyar Ifjak általi megnyitását is jelentette, a szervezet ugyanis több rendezvénnyel kívánja megünnepelni az írófejedelem száz éves születésnapját.

Első és nagyobb szabású rendezvénysorozatuk a Koltay Gábor által készített Wass Albert életét bemutató film erdélyi körútja lesz a rendező részvételével, melyre február folyamán kerül sor.

Az EMI megalakulása óta szervez az író előtt tisztelgő, ismertségét elősegítő rendezvényeket, ezek közül legnagyobb visszhangja a 2004 elején két kontinensen, hét országban, 18 helyszínen megszervezett 24 órás felolvasó-maratonnak, valamint a 2007. januárjában hat városban a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház által játszott a Világ és a vége című darab bemutatásának volt.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .