VSK-cirkusz: bohócot a Dinamóból

VSK-cirkusz: bohócot a Dinamóból
Kiváló védekező és támadó játékának köszönhetően, a Leonardo VSK vízilabda-együttese magabiztos győzelmeket (9–5 és 9–6) aratott hazai pályán a Bukaresti Dinamo elleni rangadókon.

A magyar akadémiai szótárban szereplő szép jelzők és azok szinonimái is kevésnek bizonyulnának, ha a Nagyváradi Leonardo VSK bajnok vízilabdacsapatának szombati és vasárnapi, Bukaresti Dinamo elleni játékát akarnánk minősíteni. A nyolc negyedből hétben parádésan támadva és kiválóan védekezve lehengerelték a – csak nevében – félelmetes hírű Bukaresti Dinamót. Olykor nemcsak arra volt idejük Kádáréknak, hogy önmagukat és a közönséget szórakoztassák, de „szakítottak„ egy kis időt arra is, hogy a szó szoros értelmében bohócot csináljanak ellenfelükből. A szombati első meccsen például két negyedet követően már tetemes előnnyel (6–2) vezettek a hazaiak, és ezt egy negyeddel később még „megfejelték”, így volt már 9–2 is a különbség. A vége ugyan 9–5 lett, de csak azért, mert a fiúk a másnapi találkozóra koncentráltak…

Vendégelőny is volt

S nem is tették rosszul, mert vasárnap reggel az egyfordulós eltiltását letöltő horvát Brlecsics is „vízre szállt” ellenük a vendégek színeiben. Sokat ő sem segített ugyan a „belügyiseken”, de annyira jó volt, hogy megijessze a közönség soraiban helyet foglalókat. Védekezésben ismét jelesre vizsgáztak a vendéglátók (leginkább Kádár és R. Georgescu sziporkázott), és ezt mi sem támasztja jobban alá, mint az, hogy a Dinamo hét emberelőnyös helyzetéből egyet sem tudott értékesíteni! Kaptak ugyan egy ingyen ötméterest, azt Barát kapus feje fölé is lőtték, s ezzel – 4–1 után – egyenlítettek (4–4), majd a harmadik negyed közepén Edi Andrei találatával – először és utoljára a kettős mérkőzés során – a vezetést is átvették (5–6), de ezzel el is fogyott a puskapor.

„Kilőtte” a pókot

Az előny ugyanis kissé megnyugtatta a fővárosiakat, és szájat tátva nézték, ahogyan megvillan Zentai jobb keze: a magyar pólós mintegy 26 méterről (!) megcélozta a vendégek kapujának keresztléceit – s az épp ott „reggeliző” pókot –, és a labda máris a hálóban táncolt (6–6). A remekbe szabott gól után ellenállhatatlanul támadott a váradi alakulat, s mivel továbbra is kiválóan védekezetek Ridzykék, fokozatosan elhúztak a Dinamótól. A labda kapuba jutásáról Georgescu (2) és Baidoc gondoskodott, s mire a vendégek ismét felocsúdtak, ismét három volt a különbség, ide. Végeredményben 9–6-ra nyert a Leonardo, s a látottak alapján – öt nappal a LEN-kupa egri odavágója előtt – bátran kijelenthetjük: reszkess, Brendon, van miért!

Tények

Nagyváradi Leonardo VSK–Bukaresti Dinamo 9–5 (4–2, 2–0, 3–1, 0–2) és 9–6 (1–0, 3–4, 1–2, 4–0). Ioan Alexandrescu Uszoda, 520, illetve 600 néző. Játékvezetők: Cristian Barabancea (Bukarest) és Brosovszki Attila (Arad). Emberelőny/kihasználás: 9/2 és 6/2, illetve 10/2 és 7/0. Ötméteres büntető/kihasználás: 1/0 és 0/0, illetve 0/0 és 1/1. Leonardo VSK: Barát, Kuna – Dunca (4, illetve 2 gól), Baidoc (1, illetve 3), Ungureanu, Zentai (0, illetve 1), Popviciu, Tarnovetchi, Ridzyk (1, illetve 0), Andrei Cretu (1, illetve 0), Ramiro Georgescu (0, illetve 2), Kádár (2, illetve 1), Malai. Dinamo: Stoenescu, Talapanescu – Jakovac (1, illetve 0), Musat, Stancu (2, illetve 0), Necsulescu, A. Matei, Adrian Cretu (0, illetve 2), Demeter, Edy Andrei (2, illetve 2), Brlecsics (0, illetve 1), Aurel Georgescu, Goanta (0, illetve 1).

Szuperliga

A vízilabda Szuperliga 7. fordulójában született eredmények: Aradi Astra–Bukaresti Sportul 17–8 és 15–12, Bukaresti Rapid–Bukaresti Steaua 3–10 és 6–9, Nagyváradi Leonardo VSK–Bukaresti Dinamo 9–5 és 9–6, Kolozsvári ESK Poli–Nagyváradi Crisul-Dinamo 9–6 és 8–8.

 

Az állás:

         1.      Leonardo        12     11     0       1       185– 66      22

         2.      B. Steaua        12     10     0       2       146– 59      20

         3.      B. Dinamo       12     9       0       3       158– 76      18

         4.      B. Rapid           12     6       0       6       119–112     12

         5.      Astra                10     6       0       4       119–117     12

         6.      Kolozsvár        12     3       1       8       80–156       7

         7.      Crisul-Din.      14     1       1       12     100–220     3

         8.      B. Sportul        12     1       0       11     79–180       2

 

Szántó Á. Zoltán

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter