Voksolás: itt az első kör

Voksolás: itt az első kör
Most vasárnap tartják az államfőválasztás első fordulóját. Ezen 14 elnökjelölt indul. Ám a döntő második fordulóba – amit november 16-án tartanak – már csak két jelölt kerül majd be.

18.313.698 szavazásra jogosult polgár dönthet az államfő személyéről. Vasárnap, azaz november 2-án országszerte reggel 7-kor nyitnak a szavazókörzetek, ekkortól lehet voksolni, egészen 21 óráig. Aki a hivatalos lakcíme szerinti településen (vagyis saját községében, városában) tartózkodik, az abban a szavazókörzetben voksolhat, ahová lakcíme szerint tartozik (azaz mindenki a már megszokott helyen). Aki viszont más településen tartózkodik épp, az az ország bármelyik településén, bármelyik szavazókörben leadhatja a voksát. Mindenki vigye magával a személyazonosító okmányát. (Aki mozgóurnát igényel, az kizárólag szombaton, 18-20 óra között kérheti ezt, írásban, a lakcíme szerinti szavazókörnél, és a kérvényhez orvosi igazolást is csatolnia kell.)
Minden szavazó egy-egy “VOTAT” feliratú pecsétet, és egy szavazólapot kap. A most vasárnapi első körben összesen 14 elnökjelölt indul. Hogy milyen sorrendben szerepelnek a szavazólapon, azt sorshúzással döntötték el. Érvényes szavazatnak az minősül, amelynek esetében a kívánt jelölt nevét tartalmazó négyzeten belülre ütötték a “VOTAT” feliratú pecsétet, csak egyszer. Az első forduló két legtöbb szavazatot kapott jelöltje jut be a másodikba. A második forduló dönt majd az államelnök személyéről, ezt november 16-án tartják

Szeghalmi Örs