Válságok halmaza

Furcsa, bizarr módon nyilatkoznak politikusaink. Valahogy az az ember érzése, hogy mindenki a másik munkáját akarja elvégezni, azért, hogy ne lehessen látni, hogy a magáét nem akarja, vagy nem tudja tenni.

A jelenben is kormányzó elit azzal etetett nemrég bennünket, hogy a politikus réteg korrupt, inkompetens stb. Nem akarok az államfővel vitatkozni, sajnos tökéletesen igaza van, így látja a közember és így láttatja a sajtó is. Nem a sajtót okolom, mint őurasága, az csak megírja, ha néha szubjektíven vagy tendenciózusan, de nem oka a jelenségnek, csak legfeljebb annyira, mint mi mindannyian.

Beharangozták a korrupció elleni harcot, még a vízcsapból is ez folyt. Ilyen-olyan szervezeteket hoztak létre, persze a mi adóinkból, látványos leleplezések következtek, majd minden leült, elhalkult, eltűnt. Amint most látható, ilyen nálunk nincs, itt mindenki ártatlan, nem igaz, hogy hagyománya lenne az ügyeskedésnek, csalásnak. Ezzel is az első ember foglalkozott, ahelyett, hogy az igazságszolgáltatás tenné a dolgát.

Megszületett a helyzet orvoslásának a módja, az egyéni választó kerületekben való választás, a listás szavazás helyett. Szétkürtölték, hogy ez mindenre orvosság, mindet megold, jönni fog az új, feddhetetlen politikusi gárda. Ez a hozzáállás eleve gyanús kellett legyen, mert az orvos is elveti azt a gyógyszert, ami mindent gyógyít. Ilyen gyógyszer nem létezhet. Mi lett az eredmény? Semmi. Ha hihetünk a sajtónak, most talán még több a lopás, csalás és a gazemberség, mint annak előtte, ugyanazok, ugyanazt teszik, legfeljebb jobban.

Aztán jött a világválság, amit nálunk még meg is fejelt a korrupció és az ehhez kapcsolódó jelenségek. Jó hazai módon először még észre sem vettük, vagy ha igen, akkor ezek a tendenciák ránk nem vonatkoztak, tehetséges és szorgalmas népünknek ilyen pitiáner dolgok nem árthatnak. Nem tudom pontosan mit kellett volna tenni, de szerintem valakinek, valakiknek a válságot komolyan kellett volna venni. Úgy gondolom az nem én kell legyek vagy a villanyszerelő szomszédom, hanem valaki, akinek rendelkezésére minden állami szervezet a tájékozódásra és a közbelépésre, minden jármű az autótól a helikopterig, valaki, akit ezért fizetnek, méghozzá bőségesen. Bizony az illető nem állt a helyzet magaslatán. Mikor már muszáj volt lépni, előállt az ország feje, takarékossági intézkedéseket jelentett be. Nem a miniszterelnök, nem a gazdasági vagy pénzügyminiszter, hanem az elnök. Elmondja, hogy vállalja az intézkedések bejelentését, mert nem gyáva. Szerintem akkor nem lenne gyáva, ha kiáll a tanárok elé és elmondja, hogy uraim és hölgyeim, én tudtam (mert ha nem tudta akkor nem oda való és az még rosszabb), hogy a fizetésüket nem lehet oly mértékben, mint ígértem megemelni, de ezt nem mondhattam el, mert akkor nem szavaznak rám. Sajnos így történt és ezért bocsánatot kérek. Ez lett volna a bátorság, de hát a hatalom jellemtorzító. Mindamellett a más munkáját akarta elvégezni. Talán, az építkezések állását sem neki kellene ellenőrizni, erre megvannak az emberek, akiknek ez a mestersége és az idejük sem olyan drága, mint az államelnöké. Úgy látszik ez nem számít, mert a számlát mi mindannyiunk fizetjük. A „jó cár atyuska” szerepe a hétköznapi, hatékony munka helyett.

Ma olvastam az újságban, hogy államelnökünk meg megdorgált bennünket, hogy a kialakult helyzetért mindannyian felelősek vagyunk. Megint fején találta a facsavart, nagyjából igaza van. Csak nem egyenlő mértékben. A leghibásabbak a vezetőink, akiknek minden információ rendelkezésükre állt, hogy a helyzetet felismerjék és megvolt minden eszközük arra, hogy javítsanak rajta. És ebben a mi kisebbségi politikusaink is ludasok. Nem tudok arról, hogy közülük valaki felemelte volna nyilvánosan a szavát idejében a nyilvánvaló hazugságok ellen.

Végül egy nagyon jellemző jelenet. Minden románok feje vitatkozik egy tanárnővel, hogy miért nem biztosította a házát. Nincs rá pénz mondta a kollegina, nem kapták meg a fizetésemelést, amit csalárd módon az államelnök beígért és biztosított mindenkit, hogy a miniszterelnök figyelmeztetése ellenére megvan rá a fedezet. Az első ember válasza, célozva a tanügyi munka kétes minőségére, hogy ilyen színvonalú munkáért ennyi bér jár. Sajnálom, hogy a kollegina nem vágott vissza, hogy a vezetés színvonalát figyelembe véve, még a vezetőknek kellene fizetni nem nekik fizetést felvenni.

 

Muhi Miklós

Címkék: ,