Vizes vb – Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen

Akt.:
Hosszú Katinka aranyérmes lett 200 méteres női vegyesúszásban
Hosszú Katinka aranyérmes lett 200 méteres női vegyesúszásban - © Fotó: Derencsényi István
Budapest – Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen hétfőn a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai bajnok, aki a legjobb idővel jutott a döntőbe, 2:07.00 perces idővel diadalmaskodott a japán Ohasi Jui és az amerikai Madisyn Cox előtt.

A telt házas Duna Aréna valósággal felrobbant, amikor a rajtkőhöz szólították az Iron Ladynek is nevezett Hosszú Katinkát, aki szokásához híven nagyon koncentrált a kezdés előtt. Jól kapta el a rajtot, elsőként jött fel a pillangó után, háton pedig ellépett a mezőnytől. Mellen a szélen úszó japán rivális feljött rá, de így is elsőnek fordult. Gyorson arra lehetett előzetesen számítani, hogy nem lesz ellenfele, a japán Ohasi egy darabig tartotta magát, Hosszú azonban végül közel egy másodperces előnnyel nyúlt be elsőként.

“Nehéz szavakba önteni, amit érzek, szerintem látszott rajtam az eredményhirdetésnél. Még mindig elképesztő ez a hangulat, és szerencsére még sok számom van hátra” – mondta az úgynevezett vegyes zónában Hosszú, aki megjegyezte, nem látta a hajrában japán riválisát. “Megmondom őszintén, csak magamra koncentráltam, hogy kiússzam magamból, ami bennem van. Persze, amikor felnéztem az órára és láttam, hogy mindketten 2:07-es időt úsztunk, egy fél pillanatra megijedtem, de szerencsére sikerült nyernem.”

di_hosszu_katinka-8

Fotó: Derencsényi István

Hosszú Katinka ezzel az első nő, aki sorozatban háromszor nyert világbajnoki címet ebben a számban, eddig az amerikai Katie Hoff-fal osztozott a rekordon. A rövidpályás és az 50 méteres világbajnokságokon összességében ez a 32. érme, amivel a nők között az amerikai Jenny Thompsont utolérve szintén csúcstartó.

Hosszú Magyarország első aranyérmét gyűjtötte be a hazai rendezésű világbajnokságon, s immáron hatszoros világbajnoknak mondhatja magát. A bajai úszósztár a magyar úszósport 27. világbajnoki elsőségét szerezte.

Ez volt a második magyar érem a 17. vizes vb, az elsőt vasárnap a férfi 4×100-as gyorsváltó szerezte, amely harmadik lett.

Eredmény:

női 200 m vegyes, világbajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:07.00 perc
2. Ohasi Jui (Japán) 2:07.91
3. Madisyn Cox (Egyesült Államok) 2:09.71

– MTI –


Kozma Dominik a férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntőjében a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én.
Budapest - Kozma Dominik bejutott a 200 méter gyors döntőjébe hétfőn a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. A 26 éves magyar versenyző a vasárnapi nyitónapon a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként bronzérmet nyert, illetve egyéni, valamint csapat szinten is országos rekordot úszott...

Budapest - Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában vasárnap, megszerezve Magyarország első érmét a 17. vizes vb-n. A kvartettben Kozma Dominik első emberként 48.26...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter